Index Vakbarát Hírportál

A Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok

2020. június 9., kedd 20:23 | aznap frissítve

Nemcsak kisebbik játszóhelyén, Újszegeden, hanem a Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok, júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.

Herczeg Tamás igazgató közölte: nem a megszokott színpadon, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók a Dóm téren.

„Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre” – fogalmazott Herczeg Tamás igazgató.

Hugo von Hofmannsthal műve az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, a főszerepekben pedig két Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. Július 24-én a címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot.

Mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség. Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én Szente Vajk rendezésében érkezik a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett látható.

Korábban úgy volt, hogy elmaradnak a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadra meghirdetett Dóm téri előadásai, de úgy látszik, változtattak a programon.

Rovatok