Hetvennégy éves korában meghalt Najmányi László a '70-es évek avantgárd művészvilágának jelentős alakja. A halálhírről a Wanted magazin számolt be, amelyben Najmányi 1999 és 2002 között publikálta Az igazi Trebitsch – Egy nyomozási napló töredékei című sorozatának egyes részeit.

Najmányi 1946-ban született Ausztriában, a karintiai Hermagorban. Az 1950-es években járt általános iskolába, a nyolc év alatt Kiskunfélegyházán, Szolnokon, Győrben és Budapesten is megfordult.

Vízügyi mérnökként diplomázott 1972-ben, de életét jelentős részben a művészvilágban töltötte. A hetvenes években színdarabokat készített a Kovács István Stúdióban, majd a veszprémi Petőfi színháznak készített díszletterveket. A Pécsi Nemzeti Színház, majd Szolnokon a Szigligeti Színház tagja volt 1979-es emigrálásáig. Előbb Párizsban, majd a nyolcvanas évek közepéig Kanadában, 1985-től 1996-os visszaköltözéséig New Yorkban élt.

1978-ban alapította meg Molnár Gergellyel az első magyar punkbandát, a Spionst. Amikor egy évvel később disszidált, külföldön játszottak tovább.

Csaknem harminc film fűződik a nevéhez. Leghíresebb alkotásának A császár üzenete című, 1975-ös filmet tartják.

Három drámáját mutatták be színházak, A száműzött Joyce-t, a Clara & Leont és az Anselmus szindrómát. Négy könyve jelent meg a 2000-es években, saját szavai szerint "40 év próbálkozás után, 60 évesen" jelent meg első magyarországi könyve. Tagja volt a Szépírók Társaságának, ennek honlapján ezt írja magáról:

"Számos politikai rendszerben, 4 kontinens 12 országában éltem. 60 éves koromig 116 lakásban laktam. Dolgoztam segédmunkásként, asztalosként, tapétázóként, szobafestőként, férfiprostituáltként, mérnökként, díszlettervezőként, színházi- és filmrendezőként, színészként, zenészként, zeneszerzőként, festőművészként, szobrászként, íróként, újságíróként, belsőépítészként, faültetőként a prérin, meteorológusként az északi sarkkörön túl, voltam babysitter, csavargó, katona, tolvaj, koldus, történelemkutató és antropológus.

Egy apró, karib-tengeri szigeten, a Grenada államhoz tartozó Carriacou-n, 47 évesen éreztem először otthon magam. Másodszor két évvel később, Indonéziában tapasztaltam ugyanezt az érzést. Sokéves hontalanság után New York fogadott be. Független gondolkodónak tartom magam. Zsidó vagyok, mint mindenki. A rastafariánus vallás ajánlásait követem. Az időben hiszek. A direkt demokrácia híve vagyok. Utazó, történetmondó vagyok."