Ugyan az Egyesült Államokban már az '50-es években megalakultak az első melegjogi szervezetek, az első komolyabb aktivista hullám a '60-as évek végén, a hippikultúra csúcsán indult, amikor még szinte minden amerikai államban a törvény tiltotta az azonos neműek kapcsolatát.

A "szodómia" legelőször Illinois-ban került ki a büntető-törvénykönyvből 1962-ben, de a példát majd tíz évig, 1971-ig nem követte más államok törvényhozása. Pénzbírságtól börtönbüntetésig terjedtek a retorziók, ha valakit rajtakaptak, de gyakoriak voltak a lincselések és az erőszakos homofób támadások, rendőrségi zaklatások is.

Az első nagyobb nyilvánosságot kapó ügy a kubai munkatáborok miatt tört ki, ahová a rezsim a melegeket zárta, Philadelphiában pedig csöndes figyelemfelhívó megmozdulásokat tartottak a városháza előtt minden évben.

1969-ben a New York-i rendőrség durva razziát intézett a Stonewall nevű klub, az ottani LMBT-közösség központja ellen. A Stonewall a helyi maffiáé volt, és nem azért tartották fent a helyet, mintha szimpatizáltak volna a melegekkel. Itt drágább volt az ital, mint máshol, a gazdagabb vendégeket gyakran azzal zsarolták, hogy elárulják a családjuknak a másságukat, de cserébe lefizették a rendőröket is, akik ezért ritkábban razziáztak a helyen.

1969. június 28. reggelén újabb razzia volt a Stonewallban, de a vendégeknek addigra elegük lett az elnyomásból, és ellenálltak a letartóztatásoknak. A kocsmán kívül zavargások törtek ki, az emberek megtámadták a rendőröket, akik kénytelenek voltak bezárkózni a kocsmába a tüntetők elől. A csapdába esett rendőrökre rágyújtották a kocsmát, és nem sokon múlt, hogy mindannyian bent égjenek. A zavargások egészen július 1-ig elhúzódtak, és komoly következményekkel jártak.

A Pride létrejötte szorosan összefügg ezzel a sokszor elmesélt, a melegek számára szinte azonnal legendássá vált történettel.

A Stonewall-zavargások első évfordulójának idején Amerika több városában melegjogi felvonulások kezdődtek. Először Chicagóban június 27-én, aztán másnap San Franciscóban és Los Angelesben. Utóbbiról úgy számolt be a sajtó, hogy nem csak egy szimpla tüntetés zajlott a Hollywood Boulevardon, hanem valamiféle paradé, ami a fényképek tanúsága szerint már nem egyszerű zászlós-molinós felvonulás volt. De a legnagyobbat a New York-i felvonulást szólt, és a többség innentől számítja az első Pride-ot, amely inkább hasonlított egy karneválra, mint tüntetésre. A Pride (vagyis büszkeség) szó azonban csak később került a rendezvény nevébe, amikor elhagyták a Freedom (szabadság) és a Liberation (felszabadítás) szavakat.

A New York-i felvonulást még Christopher Street Liberation Day March-nak hívták, vagyis arról az utcáról nevezték el, ahol a Stonewall klub is található. Előzménye a philadelphiai Annual Reminder nevű esemény volt, amit a Keleti-parti Homofil Szervezetek nevű aktivista csoport rendezett meg minden évben 1965-től kezdve július 4-én a város ikonikus épülete, az Independence Hall előtt, hogy "évente emlékeztesse" – erre utal a név – az amerikaiakat, a polgárok egy csoportjától megtagadják a Függetlenségi Nyilatkozat által garantált alapvető jogokat: a jogot az élethez és a szabadsághoz, valamint a jogot a boldogságra való törekvésre. Az Annual Reminder még nem hasonlított a későbbi Pride-felvonulásokhoz, inkább csöndes tüntetés volt, amely elsősorban jogegyenlőséget, a homoszexualitást kriminalizáló törvények eltörlését követelte.

Az 1969 novemberében a szervezők, Jack Sargeant és Craig Rodwell felvetették, hogy a következő évi eseményt át kellene vinni New Yorkba, mivel úgy érezték, a Stonwall-lázadás után az Annual Reminder értelmét vesztette, több értelme lenne egy látványosabb eseménynek a szimbolikussá vált helyszínen. A július 4-i dátum helyett az összecsapás napját, június 28-at választották, és kitalálták, hogy New York mellett más amerikai városokban is legyenek felvonulások. Rodwell és barátja egyébként maguk is részt vettek az előző évi összetűzésben a rendőrséggel.

Amíg az Annual Reminderen kötelezővé tették a szervezők, hogy a tüntetők ne legyenek provokatívak, ne mutassák ki homoszexualitásukat és nemüknek megfelelően öltözködjenek, Rodwell és Sargeant felvállalták, hogy az új felvonuláson részt vehetnek az úgynevezett drag queenek és mindenki, aki nem feltétlenül úgy öltözködött, ahogy azt elvárja a társadalom. A két férfi azért is tudta megszervezni több másik melegjogi szervezettel együtt az eseményt, mert könyvesboltot üzemeltettek, méghozzá Amerika első – egyébként Oscar Wilde angol íróról elnevezett – meleg könyvesboltját, és a vásárlói hálózatukat kihasználva egész Amerikát lefedve tudtak kommunikálni, szervezni, terjeszteni az igét.

Mivel egy rakás szervezet (Lavender Menace, Gay Liberation Front, Daughters of Bilitis, Queens Liberation Front és különböző diákszervezetek) próbált közösen létrehozni valamit, végül úgy döntöttek, hogy a felvonulásnak nem egy vezetője lesz, hanem minden szervezet jelöl egyet, akik együtt mennek a menet elején.

A szervezők eredetileg ezer emberre számítottak, végül összesen ötezren jelentek meg a helyszínen, és vonultak végig az Avenue of the Americas nevű sugárúton a Sheridan Square-től a Central Parkig. Sajtótörténeti esemény volt, hogy a The New York Times másnap hosszú és barátságos hangvételű cikkben emlékezett meg a felvonulásról, korábban ugyanis a nagy lapok mind elzárkóztak attól, hogy hírt adjanak a meleg közösség eseményeiről, most viszont több aktivista is megszólalhatott a lapban. A tudósítás szerint a felvonulók vörös, zöld, bíborszínű és sárga selyemzászlókat lengettek, és azt kiabálták: "Mondd ki hangosan, melegnek lenni büszkeség!"

A felvonulást több százan figyelték, voltak, akik fotóztak, mások nevetgéltek, és sokakat láthatóan megdöbbentett a látvány.

Nyílt ellenségességet nem nagyon lehetett tapasztalni, és a járókelők közül néhányan megéljenezték, amikor amikor egy magas, csinos lány elvonult előttük "Leszbikus vagyok" feliratú táblával

– írta a lap.

Az előző évi erőszak után ez a békés légkör reményt keltő lehetett, és megkezdődött a Pride világhódítása, bár az emblematikussá váló szivárványos zászlót csak az 1978-as San Franciscó-i eseményen használták először.

Pár szót mindenképpen megérdemel Brenda Howard is, akit a Pride anyjaként szoktak emlegetni, és büszke biszexuálisként állt a mozgalom élére. Howard a biszexualitása miatt kissé kilógott a közegből, mégis háromszor akkora elánnal szervezett programokat, és hozta létre annak a Pride-nak az alapjait, amit ma ismer a világ. Neki köszönhetően vált a Pride egyhetes, majd később egyhónapos eseménnyé, hogy aztán később meghatározó hangja legyen a feminista mozgalomnak is.

Az évek során Stonewall a melegek történelmének fontos emlékhelye lett, olyannyira, hogy 2016-ban Barack Obama amerikai elnök hivatalosan is nemzeti emlékművé minősítette a máig létező klubot és környékét.

források: Queerty, New York Times, Refinery29, History Channel

Borítókép: Christopher Street Gay Liberation Day 1971. (Photo by Yigal Mann/Pix/Michael Ochs Archives/Getty Images)