Index Vakbarát Hírportál

A Princeton professzora szerint lopott afrikai szobrokat árult a Christie's milliókért

2020. június 30., kedd 14:16 | aznap frissítve

A Princeton Egyetem művészettörtész professzora szerint a Christie's aukciósház által árverésre bocsátott, afrikai figurák lopott eredetűek. Az egyetem az eladás leállítását kérte, de az aukciósház hétfőn Párizsban tovább folytatta az aukciót, írja a The New York Times.

A professzor, Chika Okeke-Agulu három hete posztolt arról Instagramon, hogy ne árulják tovább azt a két faszobrot, amit a nigériai igbók (ez az egyik legnagyobb etnikai csoport Nyugat-Afrikában) készítettek. Okele-Agulu azt írta, a tárgyakat valószínűleg az Afrikában dúló brutális polgárháború idején, az 1960-as évek végén lophatták el.

A szobrok Okele-Agulu szerint Nigéria délkeleti részéről származnak Biafrából. Biafra 1967 és 1970 között 3 évig szakadár állam volt, függetlenségéért küzdött: az emiatt kialakuló polgárháborúban pedig közel egymillióan vesztették életüket. A professzor azt írta, Biafra háborús övezetében nőtt fel, innen tudja, hogy akkoriban jelentősen megnőtt a fosztogatások száma. Számos lopás megrendelők kérésére történt, a Okele-Agulu szerint ilyen megrendelő volt a francia gyűjtő, Jacques Kerchache is – akitől a Christie's később a faszobrokat vette.

Az aukciósház reagált a kiírásra, azt írták Kerchache nem lopott holmit vett, hanem 1968-ban vagy '69-ben törvényesen vásárolta a szobrokat, így hétfőn végül megtartották az aukciót. Közleményükben arra hivatkoztak, hogy 

nincs bizonyíték arra, hogy ezeket a szobrokat olyan ember hozta el, aki nem volt a térségben.

Az aukciósház leírása alapján "az afrikai szobrászat egyik legjelentősebb darabjait" végül egy online licitáló vitte el 212500 euróért (több mint 75 millió forint). A végső ár egyébként elmarad az aukciósház által előre becsült 250-350 ezer eurós végső ártól. 

Rovatok