Index Vakbarát Hírportál

Előre megírta saját gyászjelentését Ennio Morricone

2020. július 6., hétfő 18:31 | aznap frissítve

Én, Ennio Morricone, meghaltam. Közlöm ezt minden barátommal, akik közel álltak hozzám és azokkal is, akik távolabb vannak, és nagy szeretettel küldöm nekik üdvözletemet. Lehetetlen mindenkit megnevezni

– olvasható a gyászjelentésben, amelynek egy példányát az ANSA olasz hírügynökség is megkapta. A hétfőn egy római kórházban elhunyt 91 éves zeneszerző írását kedden közlik az olasz napilapok. 

A gyászjelentésben Morricone arra is kitért, hogy szűkkörű búcsúszertartást szeretne. „Egyetlen oka van annak, hogy így búcsúzom el mindenkitől és hogy privát temetést akarok: nem akarok zavarni”. Morricone írásában kiemelte három testvérét és családjukat, valamint négy gyerekét és négy unokáját. „Remélem, tudják, mennyire szerettem őket.”

Végül feleségét, Mariát szólította meg. „Biztosítom őt különleges szerelmemről, amely összetartott minket, és amelyet olyan nehéz szívvel hagyok el. Ez a legfájdalmasabb búcsúm” – írta a zeneszerző.

Ennio Morricone tíz nappal ezelőtt elesett és combnyaktörést szenvedett, halálát az emiatt fellépő komplikációk okozták. A zeneszerző ügyvédje, a család barátja, Giorgio Assuma közölte, hogy a temetést szigorúan szűk körben tartják meg, tiszteletben tartva a mester kérését és szerény természetét. Időpontot nem nevezett meg.

Morricone utolsó munkája a 2018 augusztusában Genovában leomlott Morandi híd halálos áldozatai előtt tisztelgő darab volt. A zenekarra és kórusra írt művet az újjáépített híd felavatásának előestéjén mutatják be a genovai Carlo Felice Színházban. Az elmúlt hónapban Morriconét a spanyol Asztúria hercegnője-díjjal tüntették ki. Az elismerés bejelentése után Morricone a La Razón című spanyol napilapnak azt mondta, reméli, hogy át tudja venni személyesen a díjat az októberi gálán. (MTI)

Rovatok