Index Vakbarát Hírportál

A hallgatói önkormányzat sem fogadja el a színművészeti egyetemet fenntartó kuratóriumot

2020. augusztus 3., hétfő 08:35

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, a testületnek pedig mellette Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója lesz a tagja.

Augusztus másodikán, vasárnap az SZFE Hallgatói Önkormányzata jelezte, hogy nem értenek egyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntésével. Mint írják, a hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike az volt, hogy az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöljön ki, de kérésük nem teljesült.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az Egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között. A Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el

– írják a Facebookon

Az ITM pénteki bejelentését követően Zsámbéki Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás korszakának igazgatója, a budapesti Katona József Színház egyik alapítója és korábbi igazgatója felbontotta a szerződését az egyetemmel, és Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője is közölte: lemond minden funkciójáról.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa is kiadott egy közleményt:

A névsor világossá tette, hogy a kuratórium megbízója sem a kurátorok személyére tett javaslatainkat, sem a kiválasztásukra kidolgozott szakmai szempontrendszerünket nem vette figyelembe. Szemben a korábban lebegtetett lehetőséggel az egyetem egyetlen képviselője sem kapott helyet a testületben. A kuratórium nem ismeri az SZFE valós működését. Vidnyánszky Attila személyében olyan elnök kapott felhatalmazást, aki nyilatkozataival évek óta következetesen és céltudatosan rombolja egyetemünk hírnevét. A kuratórium további tagjainak ugyanakkor nincs számottevő felsőoktatási tapasztalata.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes május 26-án éjjel nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely alapján 2020. szeptember 1-jétől az eddig állami fenntartású Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartásúvá válna, azaz onnantól egy erre a célra létrehozott alapítvány kezébe kerül az egyetem egész vagyona, ingatlanai és a főbb döntéshozói jogok.

Miután az SZFE a sajtóból értesült az átalakításról szóló tervekről, jelezték, hogy szerintük az új modellben nem jelenik meg az egyetemi autonómia biztosítása, a szaktudás érvényesítésének garanciái, a a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói pedig Ne szavazd meg! #freeSzFE címmel tüntetést szerveztek.

Az Országgyűlés július harmadikán fogadta el „A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról” szóló törvényt.

Rovatok