Index Vakbarát Hírportál

Mélylélektani musical készül Puskás Ferencről

2020. augusztus 10., hétfő 15:57

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A focista életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban, írja az MTI. "A musical 1937-ben indul, amikor Puskás Öcsit a Kispest 10 évesen leigazolta, és 1960-ban zárul, amikor a Real Madrid mezében négy gólt lőtt a BEK döntőjében. A darab mélylélektani történet arról, hogyan lesz egy fiúból a világ legjobb játékosa" – mondta Szente Vajk a musical hétfői budapesti sajtóeseményén.

Szabó László producer elmondta: a musical bemutatóját a Hősök terére tervezték, de a járványügyi helyzet egyelőre felülírta az eredeti elképzeléseket. A mostani előbemutatót ötszáz néző előtt tartják, a hivatalos bemutató várhatóan jövőre lesz.

Puskás 1945. augusztus 20-án mutatkozott be a magyar válogatottban az Üllői úton, és rögtön góllal vette ki részét Ausztria 5-2-es legyőzéséből. Pontosan 75 évvel később, 2020. augusztus 20-án 15 és 19 órakor tartjuk meg a róla szóló musical előbemutatóját az Erkel Színházban. A darab egy ikon története, aki mindazt képviseli, amit mi magyarok jónak, szépnek tartunk saját magunkban. A musical barátságól, hűségről, hazaszeretetről, szerelemről és csibészségről szól

– közölte Szabó László.

A darabot Galambos Attila és Szente Vajk írta, a zeneszerző Juhász Levente, a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alda tervezte, a koreográfus Túri Lajos Péter, a zenei vezető Károly Katalin.

A főszereplő Veréb Tamás, az Aranycsapat tagjai közül például Grosicsot Berettyán Nándor, Bozsikot Fehér Tibor, Kocsist Cseh Dávid Péter, Hidegkutit Solner Dániel alakítja. Szerepel a darabban mások mellet Farkas Mihály egykori honvédelmi miniszter (őt Nagy Sándor játssza), Östreicher Emil, aki Puskást a Real Madridba vitte (Szerednyey Béla), Sebes Gusztáv szövetségi kapitány (Cseke Péter), a rádióriporter Szepesi György (Harsányi Levente) vagy Puskás madridi csapattársa, Alfredo Di Stéfano (Nagy Balázs). A szerzők csak két fiktív alakot írtak a darabba: a főhőssel nem szimpatizáló Vörös elvtársat és Klárát, aki viszonzatlanul szerelmes Puskásba.

A nagyszabású látványelemekkel kísért produkcióban huszonegy színész, hatvan táncos (köztük négy kerekesszékes), harminc gyerekszereplő látható, húsz dal hangzik el, lesznek artisták és tűzijáték is kíséri az előadást.

A musical támogatói között van a Civil Út Alapítvány, amelynek segítségével hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő emberek, gyerekek is meg tudják nézni az előadást. A Magyar Kórházszövetség közreműködésével pedig augusztus 19-én este a budapesti kórházakban dolgozók tekinthetik meg az előadás főpróbáját ingyen a Erkelben, előzetes regisztráció után.

Rovatok