Index Vakbarát Hírportál

Stohl András Facebook-posztban szállt bele a Székely Gábort bírálókba

2020. augusztus 24., hétfő 20:48 | aznap frissítve

Stohl sajnálja, hogy azok, akik Székely Gábort (illetve Zsámbéki Gábort) bírálják, nem ismerik őket – mert akkor nem támadnák. Ahogy Facebook-bejegyzésében írja:

1986-1990-ig jártam a Színművészeti Főiskolára – akkor még főiskola volt – két osztályfőnököm volt: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. Mindent, amit meg lehet tanulni a szakmámról, azt ettől a két embertől tanultam meg. Székelynél tisztességesebb, odaadóbb tanárt nem ismerek. Szinte már a puritánságig menően csak a színésznevelés, az elemzés, a pályára segítés, a helyes útra terelés foglalkoztatta.

Stohl ezután azt üzeni a Székely Gábort gyalázóknak:

Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy azok, akik bírálják, soha nem lehettek ennek a két embernek a tanítványai, mert ha ebben a kegyben részesülhettek volna, akkor tudnák, hogy sosem egy az igazság és az ember nagyszerű.

Végül Facebook-bejegyzését azzal zárja:

Miután azt gondolom, hogy Székely Gábor nálam sokkal okosabb, ezért nem tudok pontosabb mondattal búcsúzni, mint az ő utolsó mondatával. Akik tájékozatlanul és jogtalanul bántották »kérjenek bocsánatot, vagy szégyelljék magukat«.

Székely Gábor Kossuth-díjas magyar rendező nyílt levélben fejtette ki, hogy mit gondol a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetről: szerinte Vidnyánszky Attilának bocsánatot kéne kérnie többek között azért, mert „egyetemünket szakmabeliként politikai érdekek miatt gyalázza”.

A kormánymédia egyik publicistája, Bayer Zsolt például a Magyar Nemzet hasábjain ment neki Székely Gábornak egy 1975-ös képet alapul véve, ahol Székely Brezsnyev és Kádár előtt beszél. Ahogy írja, 

Úgyhogy, bár ez nem szokás és nem megengedett a Magyar Nemzet hasábjain, most mégis szépen megkérem a szerkesztőt, hagyja meg kedvemért és az utókor kedvéért a következő mondatomat: Elmegy maga, Székely Höfgen Gábor a p...csába, és ott csináljon tovább világnézetileg elkötelezett színházat.

Az eddig állami fenntartású intézmény nemrég alapítványi tulajdonba került, az SZFE kuratóriumi elnökének pedig a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attilát nevezték ki. Ez az oktatók és a hallgatók körében is óriási visszhangot keltett, előbbiek közül volt, aki szinte azonnal távozott

Rovatok