Index Vakbarát Hírportál

Verses demonstrációt szerveznek estére a Színművészeti elé

2020. szeptember 2., szerda 11:01

Békés, élőláncos versfelolvasást szerveznek fiatal költők, művészek szerda este 18 órára a Színház- és Filmművészeti Egyetem épülete elé. 

Mi, magyar írók kötelességünknek érezzük, hogy szolidaritást vállaljunk az egyetem hallgatóival és a filmes és színházi szakma valamennyi képviselőjével, akiket a SZFE einstandolása akár hosszú távon is igen nehéz helyzetbe hoz

- írják az esemény Facebook-oldalán a szervezők, akik arra kérték az üggyel szimpatizálókat, hogy este fél hattól gyülekezzenek a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épülete előtt, ahova hozzanak magukkal  egy szabadon választott, az alkalomhoz illő verset.

Mint ahogy arról már korábban írtunk, hétfő este tüntetést tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, hogy így tiltakozzanak az ellen, hogy szeptember 1-től magántulajdonba került az intézmény, amelynek élére Vidnyánszky Attilát nevezte ki a fenntartó minisztérium. A színművészetis diákok az esti demonstráció után elbarikádozták magukat az egyetemen, kedden pedig konkrét követelésekkel álltak a sajtó elé. 

Rovatok