Index Vakbarát Hírportál

A Színművészetitől a Parlamentig tartó élőláncot szerveznek az egyetemfoglaló diákok

2020. szeptember 3., csütörtök 18:21 | aznap frissítve

A Színművészetitől a Parlamentig tartó élőláncot szerveznek az egyetemfoglaló diákok

Magna Charta Universitatum néven készítettek egy dokumentumot  a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai. Ebben fektették le azokat az alapelveket, amelyek mentén hajlandóak tárgyalni az egyetem fenntartójával - derült ki a hallgatók által csütörtök délután tartott  sajtótájékoztatón. A diákok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen hétfő éjszaka elbarikádozták magukat, így tiltakoznak az ellen, hogy szeptember 1-től a Vidnyánszky Attila által vezetett alapítvány tulajdonába került az intézmény.

A diákok bejelentették: a Magna Charta Universitatumot el kívánják juttatni az Országházba, így vasárnapra stafétaláncot szerveznek a Vas utcai épülettől a Parlamentig, útközben pedig érinteni szeretnék az SZFE Szentkirály utcai épületét, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet, az ELTE BTK épületét, a Corvinus Egyetemet és a Károli Gáspár Református Egyetemet is. Úgy számolnak, hogy ehhez ötezer emberre van szükségük. 

Közben péntekre ismét nagyszabású demonstrációt szerveznek az egyetem hallgatóival szolidaritást vállaló művészek, pedagógusok. A diákok korábban leszögezték, a blokád addig tart, amíg nem kapnak írásbeli garanciát arra, hogy a döntéshozók többek között

Rovatok