Nógrádi Gábor költő, író, hangjáték-, tévéjáték- és filmforgatókönyv-író, a Gyerekrablás a Palánk utcában szerzője mesél kedvenc könyvélményeiről.

Úgy ajánlok „kötelezőket”, hogy tudom: felelőtlenség kötelezőket ajánlani. „Az iskolai irodalmi oktatás egyetlen feladata az, hogy olvasókat neveljen”, írja Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlapban, 1935. január 9-én. Egyből felmerül a kérdés, ki akar okosabb lenni ebben a kérdésben Kosztolányinál? Ha pedig a költőnek igaza volt (naná, hogy igaza van!), akkor minden diáknak külön-külön a saját személyisége, olvasási képessége, hozott kultúrája, szövegértési szintje, az irodalommal kapcsolatos viszonya dönti el, hogy melyik könyv neveli olvasóvá, azaz melyik legyen számára „ kötelező ”.

Természetesen nem kívánhatom a magyartanároktól, hogy az osztályt kisebb csoportokra lebontva kutassa ki: melyik könyv szeretteti meg és melyik könyv utáltatja meg az olvasást az adott csapattal. (Bár miért ne kívánhatnám?! Legfeljebb néhányan megutálnak, és az én könyveim a fasorban sem lesznek, ha az ajánlott irodalomról szó esik. Lelkük rajta.) A személyre vagy legalábbis a kiscsoportokra szabott oktatás a demokrácia szellemét vinné az iskolákba. (Kérdés, hogy ha ez a szellem többnyire még a társadalomban is csak szellemként kísért, lehet-e más az iskola?) A fenti – empátiát és toleranciát feltételező irodalomoktatási álom – ellenére mégiscsak ajánlok három művet, amit, igenis, kötelezőként el lehet olvastatni minden diákkal akkor, amikor, és ezzel az ajánlattal nem rúgom érzékeny ponton magamat.

1. A Biblia. Ezt európai ember – és még mi is azok vagyunk – nem hagyhatja ki. Természetesen nem azt javaslom, hogy a Károli-féle szöveget, vagy akár a legmodernebb fordítást olvassák, hallgassák (!) meg a tanulók. Számos átírása van a Bibliának. A lényege, a szelleme költözzön a bibliai történekkel a gyerekek fejébe és szívébe.

2. Gárdonyi Géza: Egri csillagok. A magyar Nagy Könyv első helyezettje imádott könyvem volt. Szegény anyámnak betegséget színleltem hatvan éve, hogy otthon maradhassak, és újra meg újra elolvashassam a regényt. Három nap alatt ötször sikerült. Természetesen az a diák, aki az eredetit nem tudja szeretni, azaz szövegérteni, az az újramesélt változatot is megtalálja. (Sokan, sokféleképpen átírták a regényt Gárdonyitól Gárdonyi fiáig, de én a Manó Kiadónál megjelent kötetet ajánlom a kevésbé jól olvasók figyelmébe, amit Nógrádi Gergely írt át, és ez nem elfogultság.)

3. Végül, illendőségből egy külföldi szerző művét kellene ajánlanom, de nem tudok választani. Victor Hugótól a Nyomorultak? Dickenstől a Twist Olivér? Milne-től a Micimackó?

Nem, nem merem a felelősséget vállalni. Válasszatok szabadon!