Index Vakbarát Hírportál

Sorra jönnek ősszel az új magyar filmek a mozikban

2020. szeptember 7., hétfő 14:04

Négy új magyar filmet láthatunk ősszel: szeptemberben a Hab című vígjátékot, egy dokumentumfilmet, a Nincs parancs!-ot és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus drámát, míg az Éden című szerelmi történet októberben jön.

Július vége óta mintegy 70 ezren váltottak jegyet Lóth Balázs rendező Pesti balhé című vígjátékára. Ez az első magyar mozgóképes alkotás, melyet a vírus okozta leállás után tűztek műsorra a hazai mozik. A siker alátámasztja a Nemzeti Filmintézet által kiírt Vissza a moziba! – A magyar film hónapja pályázatának hatékonyságát is. Az NFI 300 millió forinttal támogatta a vetítőhelyeket, hogy magyar filmes alkotók műveit mutassák be a közönségnek – mutatott rá Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Szeptember 10-től játsszák a mozik Lakos Nóra első mozifilmjét, a Hab című romantikus vígjátékot Kerekes Vica és Mátray László főszereplével. (Forgalmazó: InterCom)

A Nincs parancs! című tényfeltáró történelmi dokumentumfilm szeptember 17-től lesz a vetítőhelyek műsorán. Szalay Péter rendező 1989 sorsfordító eseményeit mutatja be egy magyar és egy német határőr történetén keresztül. (Forgalmazó: Dunatáj Alapítvány)

Szeptember 24-én, a velencei és a torontói filmfesztivál premierjét követően érkezik a mozikba Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, amelyben a valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. A főszerepekben Stork Natasa és Bodó Viktor látható. (Forgalmazó: Mozinet)

Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje, az Éden számos nemzetközi fesztiválszereplés után október 15-én érkezik a hazai mozikba. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült film egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern civilizációval jár. (Forgalmazó: Mythberg Films)

Rovatok