Index Vakbarát Hírportál

Vidnyánszky Attila az SZFE-ről: félreállok, ha tényleg csak az én személyem az akadály

2020. szeptember 16., szerda 16:21

Az egész szakma részvételével megvalósuló konferencia összehívását kezdeményezi Vidnyánszky Attila, amelyen megoldást lehetne találni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül kialakult helyzetre. Az egyetem fenntartó kuratóriumának elnöke erről a Demokratának adott interjúban beszélt. A rendező arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha a színházi szakma egy része ekkor sem ül majd le vele tárgyalni, azt válaszolta: félreáll, ha azt érzi, hogy a személye az egyetlen akadálya az SZFE-ügy megoldásának.

Ha azt fogom érezni, hogy eljött a pillanat, hogy tényleg már csak az én személyem az akadálya a közös gondolkodásnak, gond nélkül félre fogok állni. Mert én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek. Soha nem voltam az, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez. A Nemzeti élén sem teszem; ha a ciklus végén jön valaki jobb, újabb, frissebb gondolatokkal, szívfájdalom nélkül át fogom adni neki a terepet.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kezdeményezésére összehívott egyeztetést az Upor László vezette intézmény vezetői miért mondták le, azt mondta: a Rektori Konferencia nagyon komoly intézmény, amelynek tagja az ország összes felsőoktatási intézményének rektora. Vidnyánszky Attila szerint ha az ő hívásukra sem hajlandó elmenni valaki tárgyalni, az gőgös hozzáállásról tanúskodik. Úgy fogalmazott:

Először a diákok, most a tanárok – egyre többen vannak kapitális szereptévesztésben.

Vidnyánszky Attila szerint a folyó képzések ugyanolyan rendben futnának ki, mint ahogyan elkezdték őket, ilyen téren nem tervez változást. A közép- és hosszútávú tervekkel kapcsolatban úgy nyilatkozott: szerencsés volna a Katona József Színház mellett más műhelyeket is bevonni a képzésbe.

A Nemzeti Színház igazgatója fontosnak találja az esztétikai sokszínűségre törekvést, minél több vendégtanárt hívna meg, és szeretné a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolni az egyetemet hosszú távú kapcsolatok rendszerszintű kiépítésével. A rendező szerint önmagában törvénysértés, hogy az oktatás áll, az egyetem épületének leromlott állaga pedig a vezetői alkalmatlanság bizonyítéka.

Az SZFE-ügy

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeptember 1-jétől a korábbi állami felügyeletet alapítványi ellenőrzés váltja fel, a kuratórium élére Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját nevezték ki. A diákok az SZFE függetlenségét féltik az új vezetéstől, a régi vezetés is ellenérzését fejezte ki, sorra mondtak le pozíciójukról. A diákok tüntetést szerveztek, élőláncot alkotva juttatták el követeléseiket az Országházhoz, elfoglalták az egyetemet, amit a színházi élet neves képviselői és a hallgatók felváltva, őrségben őriztek. A tüntetők célja elérni a Vidnyánszky-féle kuratórium lemondását és a szenátustól elvont jogkörök visszaállítását. Megmozdulásaikhoz egyre több közszereplő, diákcsoport és külföldi művészek is csatlakoztak.

Rovatok