Index Vakbarát Hírportál

A Pannon Filharmonikusok nem kér a Szép új világból

2020. október 1., csütörtök 08:54

A koronavírus-járvány miatt előállt helyzetről kezdeményez párbeszédet a Pannon Filharmonikusok. Az ország egyik vezető szimfonikus zenekara a Dvořák Újvilág szimfóniájára Szép új világ? címmel komponált új kisfilmjével kívánja felhívni a zenésztársak és az egész társadalom figyelmét a pandémia következményeire.

A szöveg nélkül, csak zenével és képekkel komponált kisfilm a tavaszi kényszerleállás képsoraival indul, a nyári felszabadult szabadtéri koncertek után pedig betér a koncertterembe. 

A héten a Müpában is sorozatot indító pécsi együttes igazgatója a Magyar Zenekari Szövetség elnökségi tagjaként várja az érdeklődőket a közös gondolkodásra. Horváth Zsolt elmondta:

A filmet azért készítettük, hogy átéljük a bezártság, a nyári felszabadulás, és a mostani korlátozott, de már zenével létező közös új világunk fontosságát. Ha nem figyelünk rá tudatosan, akkor a Covid-válság az élet valódi szépségétől foszthat meg minket, és gyermekeinket.

A koronavírus-járvány mentén kialakult zűrzavarban néhol a komolyzene műfajának szükségessége, a zene alapvető fontossága, és ezzel együtt a művészek foglalkoztatása is megkérdőjeleződik – hangoztatja a zenekar. 

Arra hívjuk, várjuk a közönséget, a szakmát, a döntéshozókat, hogy együtt vigyük át közös szerelmüket a „túlsó partra”. A Covidon túlra. 

A művészeti társulatok közösségteremtő ereje  felbecsülhetetlen érték, mutatnak rá, hangsúlyozva: mindannyiunk közös felelőssége, hogy  a komolyzenét  átmentsük a következő nemzedékek számára is. 

Magyarország egy kivételes hely. Legyünk mi is azok! Tartsuk be a megelőző biztonsági rendszabályokat, üzemeltetőként és magánemberként egyaránt vigyázzunk egymásra, de mindenekelőtt fogadjuk meg, hogy #számíthatunkegymásra.

– fogalmazott az igazgató.

A zenekarral legközelebb a Zene világnapján, október 1-jén este találkozhat a közönség a Kodály Központban, és október 2-án a Müpában Gilbert Varga vezényletével. A külföldről két éve hazatért karmester október 1-jén délelőtt veszi át a magyar állampolgárságáról szóló dokumentumait Pécs város polgármesterétől. A harmónia különbözősége című hangversenyen már magyar állampolgárként áll a közönség elé. 

Rovatok