Könyveket már akkor is égettek, amikor még könyvek sem voltak, csupán gondolatok. De az ember már csak olyan, hogy valamiért azt hiszi, hogy amit eltüntethet a Föld színéről, annak nem marad nyoma.
Tekercseket már több ezer évvel ezelőtt, az ókorban is égettek, mert néhányan azt gondolták, hogy ezzel elvész a leírt, a kimondott szó hatalma. Majd amikor látták, hogy a helyzet ennél talán bonyolultabb, azt is elégették, megsemmisítették vagy száműzték, aki leírta azokat a gondolatokat. És ez azóta se változott. Talán azért, mert maga az ember sem változott sokat.
Pedig már Tacitus, első századi történetíró is megírta, hogy csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a tűz elnémíthatja az emberiség lelkiismeretét.
Az első könyvégetés dátuma ismeretlen, ám az utóbbi évszázadok máglyáinak árnyéka annál hosszabban vetül a jelenre. Mert lehet, hogy igaz a hír, az ókori Alexandriában többen hasznosabbnak vélték azt, ha hamuvá válnak titkos tanok, furfangos elmélkedések a világ dolgairól; és meglehet, hogy 2,5 ezer évvel ezelőtt Athén utcáin is lángolva váltak semmivé Prótagorasz tekercsre vetett gondolatai – Phleiuszi Timón később így írt erről: „...hamuvá égetni akarták könyveit. Ő ugyanis beírta azokba a kérdést, vannak-e istenek, és milyenek?” (fordító: Németh György) –, de ennek hatástalanságából az utókor mit sem tanult.
A mintegy 2,2 ezer évvel ezelőtt élt Csin Si Huang-ti kínai császár sem, aki azt gondolta, hogy a konfucianizmus ellen a leghatékonyabban úgy lehet küzdeni, ha azokat is elégetteti, akik annak tanait terjesztik.
Ez a szemlélet a középkorra sem változott, többen előszeretettel néztek fahasábként a kódexekre, és azok íróira. A könyvnyomtatás elterjedésének korában a nyugati világ katolikus inkvizítorai könnyedén eretneknek nyilvánítottak bármilyen protestáns gondolatot. Akkoriban még Bibliák is égtek, csak azért, mert másként magyarázták ember és isten dolgait.
Pár évszázaddal később pedig, 1933-ban Babits Mihály, a Nyugat aktuális számában egyenesen szent borzalomnak nevezte a náci Németország berlini könyvégetését. Mint írta:
„A barbár, írástudatlan ember varázserőt lát a fóliánsban, az írástudó, a tudós, az olvasó távol van ettől a varázshittől. Mi jól tudjuk, hogy a Könyvnek hatását és hatalmát az Élet harcosai nagyonis túlbecsülik. Ha a Könyv valóban oly hatással volna az életre mint hiszik, akkor az élet ma, a XVIII. és XIX. század irodalma után, egészen máskép folyna, mintahogy foly.”
Vagyis a könyvek és gondolatok elpusztításának gyakorlata egyidős az emberiséggel. Tényleg nincs új a Nap alatt. Csupán példák arra, hogy a jelen dolgaiból azért lesz történelem, mert sokan képtelenek felidézni azokat a tetteket, amiket az ember egyszer már elkövetett. S mivel erre nem emlékeznek, elkövetik azokat újból és újból. Égjen bár könyv, lángoljon gondolat, s vele együtt minden emlékezet.
Ahogyan Faludy György is megírta a Tanuld meg ezt a versemet költeményében, amely így kezdődik:
„Tanuld meg ezt a versemet
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.”
Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: Justin Sullivan