Nem egyszerű eldönteni, kit és mit engedhetünk gyermekeink nyiladozó elméje közelébe. Ha hibázunk a szavakkal, melyek a fülükbe jutnak, ki tudja, mi lesz a vége. Sajnos a klasszikusokban sem bízhatunk, a kortársak meg eleve furcsák.
Az Egyesült Államokban régóta komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az olyan mesekönyveket, mint például az And Tango Makes Three című képeskönyvet, tiltsák ki a közkönyvtárakból. A károsnak ítélt gyerekkönyvben két pingvinpapa fogad örökbe egy pingvingyereket, tehát a történet arról világosítja fel a fiatalkorúakat, hogy vannak homoszexuális szülők is.
Az említett alkotás évek óta őrzi a helyét a legvitatottabb könyveket listáján, amelyet az Amerikai Könyvtár Szövetség – American Library Association (ALA) tesz közzé évről évre.
A meleg pingvinszülők története tavaly közvetlenül a Harry Potter-sorozat mögött állt a tizedik helyen az ALA szégyenlajstromán.
Ez a lista az állampolgári panaszok alapján jön létre, olyan felnőttek jelentik be kifogásaikat, akik nem szeretnék, hogy az általuk kifogásolt műalkotások gyermekek számára is kölcsönözhetők legyenek.
Annak, hogy miről mesélünk a gyermekeinknek, természetesen messzeható következményei lehetnek. Annak is persze, hogy miről nem mesélünk. Annak meg pláne, ha egyáltalán nem mesélgetünk nekik, és rábízzuk őket a neten vagy régimódi szülőként a tévében látható karikátlan (gyermekek számára is ajánlott) alkotásokra.
Ha mégis mesélnénk, akkor sincs egyszerű dolgunk. Még a Grimm testvérek által összegyűjtött, mára klasszikussá vált mesékkel sem, melyek Jacob és Wilhelm szorgos munkája eredményeképp a tizenkilencedik század óta napjainkig fix befutónak számítanak a gyermeki hálószobák nyugalmát biztosító történetek versenyében.
Persze nem úgy, ahogy a jogtudós és nyelvész testvérpár eredetileg gondolta, mert azt a mennyiségű kegyetlenséget és perverziót, ami az általuk összegyűjtött történetekben szerepel, már az 1815-ös második kiadás után is csak többszöri finomítás után tolerálta a közízlés. A lélekbúvárok szerint, mely foglalkozást idegen szóval pszichológus néven szokás emlegetni, a gyerekszobákhoz szelídített mai változatok is tartalmaznak több mint elég felnőtt-tartalmat.
„A farkas magát a nagymamát szimbolizálja. Az állat hasának felvágása pedig a köldökzsinór elvágásának a szimbóluma, melynek köszönhetően az édesapa megszabadul a túlzott anyai kötődéstől, mely a neurotikus viselkedését eredményezte. Ha ilyen aspektusból szemléljük a történetet, megérthetjük, hogy honnan származik a záró rész pozitív felhangja” – olvasható Pechlof Luca Egyszer volt, hol nem volt – avagy a Grimm mesék pszichoanalitikus szemszögből című munkájában, ahol a Békakirály és a Csipkerózsika történetével kapcsolatos analitikus elemzések is megjelennek Iring Fetscher német politológus és Bruno Bettelheim osztrák pszichoanalitikus nyomán.
A békakirály című mese főszereplője egy királylány, aki olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Ez a meseszép leány pedig gyakran játszott egy kút szélén aranylabdácskájával egy sötét erdőben, távol az atyai kastélytól. A történet bevezetőjét olvasva felmerülhet bennünk a kérdés, hogy egy fiatal hölgy – ahogyan ez a bevezetőben világossá vált – házasuló életkorban miért labdázik egyedül egy aranygolyóval? Fetscher szerint ez pszichoanalitikus szempontból nem jelent mást, mint egy extrém infantilis nárcizmust, erős erotikus felhanggal.
Hiszen az arany labda/golyó nem más, mint egy bújtatott célzás a férfi nemzőszervre. Ezt a meghökkentőnek tűnő állítást a szerző a hesseni nyelvjárásból, illetve a régi német nemesi viselkedésmódból vezeti le. Ez alapján a feltevés alapján az aranylabda – der goldene Ball – a valóságban goldiger Phallus, amit a mesélők goldischer Ballusnak ejtettek ki, és ebből alakult át a német Ballá, azaz labdává” – tudatja velünk a német szakemberek gondolatait tolmácsolva a szerző.
Csipkerózsikát sem mesélnék a gyereknek, ha komolyan belegondolok, mit olvasnak ki az analitikusok a vért fakasztó orsóból és a későn ébredő lány történetéből. Ehhez képest Lackfi János Véletlen című verse, amely a 9. osztályos Magyar nyelv és kommunikáció tankönyv 35. oldalán található, nem is olyan vészes, pedig az is komoly botrányt kavart.
Sokan kifogásolták továbbá Tóth KrisztinaPitbull című versét, melyben arról születtek rímek, hogy a pitbullok akkor is harapnak, ha nem akarnak, méghozzá le az ember lábát vagy kezét, esetleg mindkettőt. Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak című, tankönyvben is megjelent költeménye is indulatokat keltett az ötödikes gyerekek irodalmi ízlésformálása miatt aggódók körében.
A mesekönyvekhez visszatérve, Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére című képeskönyve is kiverte a biztosítékot sok magyar szülőnél, aki véletlenül épp erre bukkant, lapozgatni valót keresgélve gyermeke számára. A mese pont arról szól, amit a cím ígér, pompás rajzokkal illusztrálva. Harminc nyelven adták ki, több millió kisgyerek követte a nyomozást a vakond fejére pottyant kaki gazdája után. Régen persze nem ilyesmit olvastak a német gyerekek, hanem Karl May Old Shatterhand és Winnettou történeteit. Sajnos később erre az idealizált férfibarátságra is rávetült a homoszexualitás árnyéka.