Az olvasáskutatások egyértelműen kimutatják, hogy aki többet olvas, jobban boldogul az életben. Az adatok szerint ugyanakkor egyre kevesebbet olvasunk, ám annál szívesebben írunk, ha máshol nem is, a közösségi médiában.
Soromra várok a bankautomatánál, előttem egy idősebb és egy fiatalabb férfi, feltehetően apa és fia. Már percek óta próbálnak boldogulni a masinával, idegesen nyomkodják a gombokat, láthatóan egyre tanácstalanabbak. Végül rászánják magukat, és segítséget kérnek. Hétezer forintot szeretnének felvenni, de nem értik, miért nem adja ki az összeget a gép. Rápillantok a monitorra, azt írja, hogy csak ötezer és tízezer forintos címlet van a tárban, válasszak másik összeget. Nincs más, választok, és ők továbbra sem értik, miért nem kapják meg a hétezer forintjukat.
A szomorú jelenséget a kutatók funkcionális analfabetizmusnak nevezik: aki tud olvasni, ismeri a betűket, nem feltétlenül érti a szöveg jelentését, nem tudja hasznosítani a leírt információt. Egy-egy bonyolult űrlap, nyomtatvány, pályázati felhívás sokszor egy képzett embert is próbára tesz, most képzeljük el, milyen hátránnyal kell megküzdenie, aki nehezen boldogul még az olvasással is – mondja Gombos Péter egyetemi docens, a Szent István Egyetem Kaposvári Campusának oktatója, a Magyar Olvasástársaság alelnöke. A szakember felidézi egy olyan anyuka esetét, aki
azért nem járt többet szülői értekezletre, mert egyszer elment, de nem tudott megbirkózni a menzaigénylési adatlappal.
Az olvasás tehát nem csupán műveltségi kérdés, a mindennapi ismeretszerzésben és ügyes-bajos dolgaink intézésében is kulcsfontosságú. Ezért is ijesztőek azok a minap megjelent adatok, amelyeket a Tárki adott közre: a felnőtt magyar lakosság mindössze 12 százaléka olvas rendszeresen, legalább hetente könyvet.
Tizenöt éve még 25 százalékos arányt mértek a kutatók. A könyvet sosem olvasók 45 százaléka azt mondta, hogy egyáltalán nem szeret olvasni, 33 százalék pedig időhiányra hivatkozott.
Gombos Péter kérdésünkre megerősítette, hogy az olvasáskutatók legutóbbi felmérései alátámasztják a drámai adatokat. A módszertan nem teljesen ugyanaz, és a részeredményekben is mutatkoznak eltérések, például az idősebb és fiatalabb generációk olvasási szokásaiban. Kimutatták például, hogy
a számítógépet és okostelefont rendszeresen használó fiatalok közel hatvan százaléka egyáltalán nem olvas könyvet.
Az idősebbek és fiatalabbak között szembetűnő az a különbség, amit megjelöltek annak okaként, miért nem olvasnak rendszeresen: az idősebb korosztálynál az időhiány és a látásromlás a legtöbbször említett tényező, míg az ifjúságnál a közösségi média és az okoseszközök használata a meghatározó. Különösen érdekes, hogy az interaktív csatornákat sem informálódásra használják,
nem híreket és cikkeket böngésznek, hanem jellemzően kommunikálnak
– mutat rá Gombos Péter. Leegyszerűsítve tehát azt lehet mondani, hogy akik a közösségi médiában szocializálódtak, leginkább az önkifejezésre használják. Vagyis jobban szeretnek írni, mint olvasni, inkább a saját véleményükre kíváncsiak, mint máséra.
Ennek a változásnak rendkívül rossz hatása van a vitakultúrára,
elég csak megnézni a kommentek színvonalát
– húzza alá a kutató. Emlékeztet: nem véletlen, hogy a vezető híroldalakról mára eltűntek a hozzászólási lehetőségek, a fórumok. Ennek érthető okai vannak, hiszen az olvasói vélemények elszaporodásával több moderátorra lenne szükség a szerkesztőségekben, mint újságíróra.
A közösségi média elterjedése előtt nagyon népszerűek voltak az internetes fórumok és tematikus csetszobák. Ott is előfordultak trollok, vagyis olyan felhasználók, akik öncélúan próbálták a többiekre erőltetni a nem ritkán szalonképtelen és személyeskedő véleményüket, és agresszív közbevetéseikkel szétzilálni a társalgást, ám őket a tagok rövid úton kipenderítették a klubból. Ma már nehezen lenne kivitelezhető efféle önszabályozás, bár a közösségi csatornákon is egyre több az olyan csoport, amelyek moderálási elveket fogalmaznak meg a tagok számára, és ezek megsértése kizárást von maga után.
Az olvasási hajlandóság közvetlen kapcsolatban áll a társadalmi folyamatokkal. A kutatások egyértelműen kimutatják, hogy aki többet olvas, jobban boldogul az életben: képzettebb, kedvezőbb jövedelmi viszonyok között él, magasabb társadalmi státusszal rendelkezik – magyarázza Gombos Péter. Hozzáteszi: az olvasási igény már gyerekkorban kialakul, jól látszik, hogy
aki többet olvas, sok mesét hallott gyerekként a szüleitől.
Ez pedig nem pénzkérdés – hangsúlyozza a kutató –, erre utal az az összehasonlító adat is, amely szerint két hasonló életszínvonalú magyarországi régióban húsz százalékos különbséget mértek abban, hogy a szülők mennyit mesélnek a gyerekeiknek. Jól látszik, hogy akinek keveset meséltek otthon, és így kevesebbet is olvas, ő maga is kevesebb mesét mond a saját gyerekeinek.
Az olvasás megkedveltetésében meghatározó szerepe van a szociokulturális háttérnek és a pedagógus személyiségének, vagyis azoknak a felnőtt mintáknak, amelyekkel a gyerek otthon, a környezetében és az iskolában találkozik. Érdekes, hogy amikor a kutatók az olvasás háttérbe szorulásáról tudósító adatokkal szembesültek, és feltették azt a kérdést a gyerekeknek, hogy
ciki-e az olvasás, a válaszadók mindössze egy százaléka felelt igennel,
és láthatóan többnyire ők is viccből vagy vagányságból. Még azok is a túlnyomó többség véleményét osztották, akik saját bevallásuk szerint egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán olvasnak – idézi fel Gombos Péter –, ami arra utal, hogy nem az olvasás társadalmi presztízsével, elfogadottságával van probléma, hanem arról van szó, hogy hiába vannak tisztában a legtöbben az olvasás fontosságával, odáig már nem jutnak el, hogy könyvet vegyenek a kezükbe. Olyan ez, mint az újévi fogyókúrás fogadalom: megvesszük a kondibérletet, de ha eljutunk is az edzőteremig, az első izzadás után a futógépen megtörik a lendület.
Figyelemreméltó, hogy miközben összefüggés figyelhető meg a digitális írástudás és a rendszeres olvasás között, vagyis akik folyamatosan informálódnak online csatornáról, könyvet is gyakrabban vesznek a kezükbe, ugyanakkor ez nem teszi „lustábbá” őket az olvasmányok kiválasztásánál. A rendszeresen olvasó fiatalok körében a legnépszerűbbek kifejezetten a terjedelmes sorozatok, mint a Harry Potter, az Alkonyat, Az éhezők viadala és a Trónok harca.
Ami a társadalmi különbségeket illeti, a rendszeres olvasás, illetve hiánya az idő előrehaladtával mutatkozik meg – mondja Gombos Péter –, az eltérések alsó tagozaton még nem jönnek ki, felsőbb tagozaton annál inkább. Ahogy egyre nagyobb szerepet kap az önálló tanulás, előnyre tesznek szert a rendszeresen olvasók, hiszen az információ megszerzésének elsődleges forrása az olvasás. És itt újra képbe kerül
a funkcionális analfabetizmus, ami a szakemberek szerint a társadalom ötödét érinti.
Nem csak Magyarországon, az egész Európai Unióban hasonlók az arányok. A kutatások azt is elárulják, hogy a funkcionális analfabéták és a munkanélküliek csoportjai között jelentős az átfedés, azaz egyértelműen kimutatható, hogy aki fuldoklik a szövegtengerben, a munkaerőpiacon is nehezen találja meg a helyét. Az olvasás tehát nem csak a műveltség megszerzése, a kulturált időtöltés vagy az informálódás miatt lényeges, hanem közvetlen gazdasági hatása is kimutatható – hangsúlyozza Gombos Péter –, arra is vannak konkrét számítások, hogy milyen jelentős mértékben nőne a GDP Európa-szerte, ha sikerülne visszaszorítani a funkcionális analfabetizmust.
Borítókép: Getty Images Hungary Fotós: picture alliance