Mint minden évben, az idén is komoly találgatások előzik meg az irodalmi Nobel-díj átadását. A londoni fogadóirodák bőséges bevételhez jutnak csak azért, mert az olvasók és döntnökök ízlése nem minden esetben találkozik, az utóbbi időkben mintha még egyre távolabb is kerülne, ám az irodalom, végül is, örök, az utóbbi évek díjazottjait látva pedig úgy tűnik, tényleg egyre szélesebb az irodalom útja vagy az, amit róla gondolunk, eddig gondoltunk.

Még nem is csengett le teljesen a két évvel ezelőtti, Nobel-bizottság körüli szexbotrány, amikor nem osztották ki az első számú irodalmi elismerést  – pontosabban egy évvel elhalasztották –, amikor tavaly megérkezett a nemzetközi szintű tiltakozásáradat – a srebrenicai népirtástagadó osztrák író – Peter Handke díjazásával. A lengyel Olga Tokarczukot ekkor visszamenőleg jutalmazták, az írónőt, aki többször halálos fenyegetést kapott, mert több ízben fogalmazott meg kritikát hazája menekültpolitikája miatt.

Azt felesleges volna találgatni, hogy az idén vajon mitől lesz kevésbé ünnepélyes vagy emelkedett az irodalmi díjazott személyének bejelentése, annak hatása ugyanis éppen olyan, mint amikor befejezünk egy regényt, és az elolvasása után azon elmélkedünk, hogy ez most mindenkinek megérte. Az írónak és az olvasónak is. Vagy éppen nem.

Az Irodalmi Nobel-díj bejelentése azonban mégiscsak az irodalom ünnepe, és ha a fogadóirodák idei kínálatát nézzük, az ajánlat bőséges. Hogy kezdjük mindjárt hazai pályán: Nádas Pétert 2020. október 5-én még 31-szeres oddsszal jegyezték, ám egy nappal a díj kihirdetése előtt már nem fért be  a harminckettes listába. Ez a hetes, nyolcas, sőt ötös oddszokhoz képest nyilván lényegesen kisebb esélyt jelez, ám azt is mutatja, hogy Nádas neve azért ismert, és éppúgy az esetleges befutók között van, mint a kenyai, korábban angolul, ma már kikuju nyelven író Ngũgĩ wa Thiong’o. Nádas Péter esélyét növelheti, hogy azontúl, hogy a regényeit számos nyelvre lefordították, német nyelvterületen rendkívül népszerű, személye nem megosztó, és politikai-közéleti botrány sem tapad hozzá. Így elismerése tisztán művészi alapú lehet. S mivel a várományosok listája nem ismert, mi, magyarok joggal gondolhatunk Krasznahorkai Lászlóra is, akit az angolok már tavaly is az esélyes közép-európai írók között jegyeztek.

A listán azonban vannak olyanok is, mint például a japánok büszkesége, Murakami Haruki, aki már mintegy 25 éve a Nobel-díj várományosa.

Neve évről évre az esélyes befutók közé kerül, és mi sem bizonyítja jobban, hogy ennyi esztendőnyi várakozás után talán már benne is megfordult a gondolat, hogy az évek múlása egyben az esélyek növelését is jelentheti, hogy a két éve elmaradt díjazás árnyékában életre hívott alternatív Nobel-díjat visszautasította. A hetvenegy éves szerző műveit, aki az elidegenedés és magány témáját visszatérően dolgozza fel szürrealisztikus eszközökkel, több mint 50 nyelvre fordították le és több millió példányban keltek el.

Vagy itt van Margaret Atwood, a kanadai irodalom nagyasszonya, aki a Brontë nővérek után a harmadik helyen szerepel a nők életét legjobban megváltoztató könyvek listáján, s akinek a világhírt A szolgálólány meséje című műve hozta el. (Népszerű televíziós sorozat is készült belőle). Ha ő kapná a díjat, azzal valószínűleg az általa képviselt feminista irányvonal lenne a befutó, amihez az utóbbi időben hozzátapadtak az egyre inkább szem elé kerülő környezetvédelmi problémák témakörei is.

De hamar az idei fogadási lista élére került az orosz Ljudmila Ulickaja is, aki rövid, prózai elbeszélő műveivel sajátos hidat képez a klasszikus és kortárs orosz irodalom között. Esetében az lehet a hátráltató erő, hogy a térségből 2015-ben egy ukrán születésű belarusz író, Szvetlana Alekszijevics kapott Irodalmi Nobel-díjat, „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”. 

A kanadai Anne Carsont a legnagyobb hatású kortárs költőként tartják számon, s bár Bob Dylan 2016-os, a meglepetés erejével felérő Nobel-díja sokak szerint sok évre a háttérbe tolta a poétikus irodalom képviselőit, több angolszász forrás szerint mégis erős befutó. Ahogyan a 82 éves amerikai írónő, Joyce Carol Oates vagy Marylinne Robinson regényíró, az izraeli, Man Booker-díjas David Grossman író, vagy a dél-koreai költő, Ko Un is. Ráadásul a fogadóirodák élén szerepel a guadelopue-i regényírónő, a 83 éves Maryse Condé is.

Az irodalmi Nobel-díjat, joggal vagy jogtalanul, a többi, tudományos társához képest mindig egyfajta különös nimbusz lengte körül. Legalábbis a díjazottat. Az idei választott személye sok kérdésre választ adhat. Például arra, hogy a svéd akadémia visszatér-e a hagyományos irodalomfelfogáshoz, vagy például Stephen King kiemelésével tovább szélesíti az irodalom értelmezését.

Björn Wiman, az első számú svéd napilap, a Dagens Nyheter kulturális rovatának vezetője szerint az idén óvatos választásra készülhetünk, amit arra alapoz, hogy két egymást követő botrány után egy harmadikat már nem bír el a díj. Ezek alapján könnyen lehet, hogy az idén női alkotót választ a bizottság, olyat, aki nem európai, és mind politikailag, mind ideológiailag Handke ellentéte. A tipplistába éppen ezért Jamaica Kincaid vagy Anne Carson nevét teszi, és közülük is inkább az előbbire voksol. Az Antigua és Barbuda szigetén született, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő Kincaid Magyarországon kevéssé ismert. Két műve biztosan elérhető magyarul is. Az öcsém halálában AIDS-ben szenvedő testvére történetét írta meg, A kárhozott pedig egy az űrben játszódó történet, amikor az emberek már elhagyták a Földet.

Hamarosan kiderül, hogy Wiman látnok-e, ám ha az ő gondolkozásmódját követjük, még az is lehet, hogy a világ törvényszerűségeit a lélekig lecsupaszító regényeiről ismert 87 éves Cormac McCarthy lesz a befutó. Vagy a francia Michel Houellebecq. Vagy...