Index Vakbarát Hírportál

Musical készül Rúzsa Magdi mesekönyvéből

2020. október 15., csütörtök 11:20

Az énekesnőnek egy mese segített túlélni a karanténidőszak bezártságát, és úgy érzi, a történetet az angyalok üzenték – írta meg a bama.hu.

A lap felidézi, hogy Rúzsa Magdi 2020-as koncertnaptára is tele volt, ezért nagy változást hozott a járvány az életébe. A számára is nehéz helyzetben arra kérte a Jóistent, hogy így is segítsen megélni a kreativitását, és a kényszerpihenő alatt olyan sok ihletet kapott, hogy csak annyi dolga maradt, hogy lejegyezze a történeteket – mondta a lapnak. Angyalkert lett a mesekönyv címe, és az év folyamán megszületett 18 dal a történetekből.

A zenéből musical készül, az énekesnő Instagram-oldalának tanúsága szerint lassan az összes szereplője is meglesz a produkciónak. A napokban Polyák Lilla, Bereczki Zoltán, Nagy Edmond és Ács Eszter is feltűnt Rúzsa Magdinál a stúdióban.

Rovatok