Index Vakbarát Hírportál

Rekordáron kelt el egy kortárs magyar festő műve Lengyelországban

2020. október 18., vasárnap 20:52

Soha annyit nem kapott még egyetlen művéért sem a most 81 éves Bak Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a nemzet művésze, egyetemi tanár, mint amennyit végül a varsói Polswiss Art aukciósház legutóbbi árverésén licitre bocsátott Orange című alkotásért fizetett egy lelkes vevő. Az 1969-ben festett geometrikus absztrakt művet előzetesen 350–450 ezer złotyra becsülték, ám végül 490 ezer złotynál állt meg a licit. Vagyis a vevő a jutalékokkal együtt 578 200 złotyt, mintegy 46,267 millió forintot fizetett ki érte – adta hírül a Papageno művészeti portál. Mint írták,

ma Magyarországon élő művész egyetlen munkájáért még nem fizettek ennyit,

és ezzel az élő kortárs magyar festők aukciós mezőnyében is igen előkelő helyre ugrott a művész.

A portál emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi Művészeti Akadémián is tag Bak Imre az 1960-as évek végén az úgynevezett Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészeinek egyikeként robbant be az itthoni – majd egyre inkább a nemzetközi – művészeti köztudatba. Kiállításai, hazai és külföldi közgyűjteményekbe került munkái mellett – amelyek éppúgy ott vannak a londoni Tate-ben, mint a New York-i Metropolitan Museum of Artban – az elmúlt években a nyilvános műkereskedelemben is egyre komolyabb sikereket ért el.

A korábbi kortársfestményár-rekordot Nádler István tartotta: a Kapcsolat című festményéért 2019-ben 35 millió forinton zárult a licit a Virág Judit Galéria kortárs árverésén. 

Bak Imre eddigi legmagasabb magyarországi leütése 9 millió forint volt, és nem sokkal haladta meg ezt a Magyar Nemzeti Bankkal a közelmúltban 10 festményre kötött szerződés 9,7 millió forintos átlagos darabára sem. 

Rovatok