A kötelező olvasmányok mindig hálás vitatémát jelentenek. Minisorozatunkban nem az aktuálisan előírt olvasmányokon rágódunk. Közéleti szereplőket kérdezünk arról, hogy ők mit terjesztenének fel kötelezőnek.
Krausz Attila
Nincsenek jó emlékeim a kötelezőkről. A Kincsereső kisködmön volt az első, amit feladtak nyári olvasmánynak. Döcögősen olvastam, és csak a hatására emlékszem. Szegénység, betegség, halál… Tízévesen nekem sok volt.
Azt gondoltam, minden könyv ilyen, és ezen nem változtatott A Pál utcai fiúk és az Egri Csillagok sem. Felnőtt fejjel később újra rátaláltam ezekre az olvasmányokra, és már tudom, hogy értékes művekről van szó, csak azt hiszem, nem jókor ismertettek meg velük.
Velem végül a fantasyregények, A Gyűrűk Ura-trilógia és a Rejtő-könyvek szerettették meg az olvasást. Nem tudom, mi szólít meg egy gyereket. Talán A kis hercegnek volt olyan különös hangulata, ami engem is megfogott, és minden életszakaszban azóta is egyre többet jelent.
Sokat olvasok, könyvek között dolgozom, széles spektrumban keresgélek. Mindig van a táskámban három-négy regény. Minden kiolvasott könyv nyit egy kicsit a világomon.
Szerintem az olvasás aktív tevékenység. Nem olyan, mint filmet nézni, ahol mindent készen kapunk vizuálisan. Ilyenkor passzív szemlélők vagyunk, akik más fantáziáján szórakoznak.
Az olvasás nem passzív műfaj. Ha nem figyelsz, a sztori megáll, ha nem olvasod, nem pörög magától. Képzelőerő és fókuszált figyelem kell hozzá, és ez a két dolog sokkal hasznosabb eszköz az élet minden területén, mint ahogy azt kiskoromban képzeltem.