Újabb színészek szólalnak meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében. Féltik a szakma nagy öregeit és a diákokat, a köztük kialakuló bizalmi viszonyt. Szerintük a politikának nincsen semmi keresnivalója az egyetemen.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem életében már lezárult egy korszak. Végleg. Mint ismeretes, olyan oktatók távoztak az egyetemről, akik hosszú ideje meghatározó szerepet töltöttek be a magyar színészképzésben.
Szanitter Dávid, a Kolibri Színház színésze Benedek Miklós osztályában végzett 2002-ben, és azt mondja, hogy a mester-tanítvány viszony nagyon fontos a művészeti képzésben. Az osztályfőnökök ugyanis az első naptól az utolsóig kísérik a hallgatókat, így szerepük meghatározó a diákok életében. Pótolhatatlan.
A tanítás mindenhol bizalmi kérdés, színészképzésben különösen, hiszen itt az ember magából építkezik. Azt látom, hogy az Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetősége kihagyja az egyenletből ezt a nem elhanyagolható képletet.
A színész szerint az egyik legnagyobb gond most az, hogy az új vezetés erőszakkal próbál betörni a képzés rendszerébe, és politikai kérdést csinál művészi, ízlésbeli különbségből. Ez azonban nem azzal jár, hogy át- vagy megreformálják azt, amin változtatni szeretnének, hanem valamit végképp széttörnek. Így viszont, ha majd rendeződik a helyzet, kétséges, hogyan épülhet ki a bizalom a diákok részéről az új tanárok irányába. Mert, mint mondja,
biztos, hogy lesznek újak, ha másért nem, pótolni kell azokat, akik felmondtak.
Patkós Márton az Örkény Színház fiatal művésze:
Elfogadhatatlannak tartom, hogy fiatal, tehetséges, tanulni vágyó embereket a politika ilyen eszközökkel akar ellehetetleníteni. A politikának nincs beleszólása a művészetbe és az oktatásba. A legszabadabb teret kellene adnia, de nem határozhatja meg, pláne nem akadályozhatja azt.
Az SZFE-n sokan tanítanak, de a diákok életében a legmeghatározóbbak a mesterek. A mesterek döntenek az egyetemen arról, milyen tanárokat hívnak, milyen művészi irányba terelik a diákokat. Szanitter erről így gondolkozik:
Nekem Benedek Miklós volt az osztályfőnököm, és tudom, hogy nálunk sem értett egyet mindenki azzal, amit képviselt, mivel ő inkább a klasszikus színház embere, mégis hívta többek között Zsótér Sándort is tanítani hozzánk.
Szanitter Dávid a kialakult helyzetet Székely János Caligula helytartója című darabjához hasonlítja.
Ez az előadás arról szól, hogy a császár embere próbál bevinni a zsinagógába egy szobrot az uralkodóról. A zsidó főpap azzal érvel, hogy onnantól kezdve, hogy beviszik a szobrot, a zsinagóga nem lesz több, mint kövekből összetákolt építmény, pont a lényege fog elveszni, mert a vallásukban nincs helye szobroknak. Két egymásnak feszülő érdek drámája. Hasonlóan vélekedem erről az egész SZFE-helyzetről.