Index Vakbarát Hírportál

Tóth Vera felszolgál és fel is lép egy palkonyai vendéglőben

2020. október 23., péntek 11:16

bama.hu szólaltatta meg az egykori Megasztár-győztest, aki esetenként maga szolgálja fel az ételt, és olykor műsort is ad a vendégeknek egy palkonyai étteremben. Az első kérdés nem meglepő módon arra vonatkozott, hogyan kerül a tapolcai származású énekes Baranyába.

Tíz éve foglalkozom komolyabban a borokkal, rengeteg borász barátom van, és amikor Pécsett lépek fel, mindig útba ejtem Villányt is. Ugyanakkor nekem itt nagyon bejön a Király utca a kicsit romkocsmás hangulatával, ezért egyik barátnőmmel is sokat járunk ide. Két éve pedig megismerkedtem a párommal, Pauli Zoltánnal, aki a Siklós–Villányi Borút Egyesület korábbi elnöke volt és vendéglője van Palkonyán, azóta pedig az év felét itt töltjük.

A négy önálló nagylemezzel büszkélkedő énekes elmondta, hogy a terítéstől a takarításig, a mosogatástól a felszolgálásig mindenből kiveszi a részét, amin persze időnként alaposan megdöbbennek a betérő vendégek. Az interjúban az énekesnő azt is elárulta, hogy kedvence az olasz konyha, a rizottók és minden, ami vargányával vagy szarvasgombával készül. A borok közül pedig a villányi cabernet franc és a villányi fehér cuvée számára a favorit.

Rovatok