Index Vakbarát Hírportál

Bob Dylan az antiszemitizmus miatt változtatott nevet

2020. október 27., kedd 21:23

Meglepő újdonságok is elhangzanak Bob Dylanről néhány elveszettnek hitt interjúban, amelyeket egy bostoni aukciósház bocsát árverésre.

Az interjúkat Tony Glover bluesgitáros készítette barátjával, Bob Dylannel 1971-ben. Glover az Esquire magazinban egy cikkben akarta felhasználni a beszélgetést, de Dylan végül elvesztette az érdeklődését, és a cikk sohasem készült el.

Az árverésen az interjúk átiratát lehet megvásárolni, valamint Glover és Dylan levélváltására is lehet licitálni. A szövegekből az is kiderül, hogy 

Dylan azért változtatta meg a nevét, mert aggódott az antiszemitizmus miatt, s hogy a Lay Lady Lay című számát Barbra Streisandnak írta.

Az interjúk 37 oldalas gépelt átiratán Dylan kézírásos jegyzetei is szerepelnek. Egy helyen azt írta a papírra:

A munkám egy megindító dolog,

máshol pedig kékkel húzott át olyan bekezdéseket, amelyek nyilván nem tetszettek neki.

Bobby Livingston, a bostoni R. R. aukciósház alelnöke szerint több esetben 

a szövegből kihúzott részek árulkodóbbak, mint a megjegyzések.

A 79 éves Dylan a tavaly elhunyt Glover közeli barátja volt. Mindketten ugyanabból a minneapolisi kávéházi szcénából törtek be a zenei életbe. Dylan, aki 2016-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat költeményeiért, Minnesotában született, és eredeti neve Robert Zimmerman volt.

A Gloverrel való beszélgetése rávilágít, hogy miért változtatta meg a nevét. Az 1971. március 22-én lezajlott beszélgetés elején Dylan azzal viccelődött, hogy valószínűleg nem működött volna, ha Bob Levyre, Bob Neuwirthre vagy Bob Doughnutra cseréli. A kézírással hozzáírt megjegyzései azonban komolyabb hangot ütnek meg zsidó identitásával kapcsolatban:

Sok embernek az a benyomása, hogy a zsidók csak pénzkölcsönzéssel vagy kereskedéssel foglalkoznak. Sokan gondolják, hogy minden zsidó ilyen. Nos, régen valóban ezzel foglalkoztak, mert csak ez volt nyitva számukra. Ezt engedték meg nekik.

Az interjúkban Dylan azt is felidézi, amikor az 1965-ös Newport-i Folkfesztiválon 

a közönség kifütyülte, mivel elektromos gitáron játszott.

A Lay Lady Lay című számról sokáig az a hír járta, hogy az 1969-es Oscar-díjas Éjféli cowboy című filmhez írta, de Dylan elárulta Glovernek, hogy

valójában Streisandnak szerezte.

Azt azonban nem részletezte, hogy milyen kapcsolatban állt a színésznő-énekesnővel.

A dokumentumokat Glover özvegye, Cynthia Nadler bocsátja árverésre. A licitálás november 12. és 19. között lesz.

Rovatok