Index Vakbarát Hírportál

Pénz nélkül maradhat az egri színház az igazgatóválasztás után

2020. november 2., hétfő 18:11

Az egri közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a színházigazgató-választás ügyében. Ezt a frakció egyik tagja jelentette be azután, hogy a helyi önkormányzat múlt csütörtöki ülésén Szőcs Arturt nevezte ki a Gárdonyi Géza Színház élére.  

Kovács Cs. Tamás ismertetése szerint a grémium jogszabályba ütköző módon határozott az új igazgató személyéről. 

A város és az Emberi Erőforrások Minisztériuma között jelenleg is érvényben lévő fenntartói együttműködés, valamint a többségben lévő ellenzéki városvezetés által elfogadott határozat nem fedik egymást

– fogalmazott a kormánypárti képviselő, hozzátéve, hogy ha törvénytelennek bizonyul az igazgatói kinevezés, akkor az intézmény eleshet közel 300 millió forintos minisztériumi támogatástól. 

A képviselő a bejelentésnél arra hivatkozott, hogy nem szeretnének bizonytalanságot a színház és Eger kulturális életében, ugyanakkor a támogatás megvonása félszáz dolgozó munkahelyét bizonytalaníthatná el.

Az egri színházat eközben a járványhelyzet is súlyosan érinti, a társulat egyik tagja, az igazgatói posztot is megpályázó Kelemen Csaba október 26-án hunyt el koronavírusban.

Rovatok