A világháló korában felfoghatatlan, hogy száz évvel ezelőtt Sólyomszem és Uncas révén nyerhettek honfitársaink hitelt érdemlő információkat arról, milyen volt az élet Amerikában. J. F. Cooper egyike (volt) a világ legolvasottabb íróinak. A Nagy indánkönyvének szereplői – Uncas, Csingacsguk és Bőrharisnya – egészen a közelmúltig az egyetemes kultúrkincs elválaszthatatlan részei voltak – akárcsak ma Vasember vagy Batman.
„Egyebekben maga a vidék, ahol a cselekmény játszódik, alig változott valamit az itt bemutatott történelmi cselekmények óta, ellentétben az Egyesült Államok más tájaival. A forrás környékén, ahol Sólyomszem megállt a szomját oltani, divatos gyógyfürdők keletkeztek ugyan, s a jóformán járhatatlan erdőket, amelyeken barátaival átvág, ma utak hálózzák be. A Glenn-vízesésnél jókora falu áll, s noha a Willam Henrynek, sőt, a helyére épült későbbi erődnek is csak a romjai vehetők ki, a Horikán partján is épült egy falu. Ezektől eltekintve azonban a vállalkozó szellemű és energikus nép, amely másutt annyi mindent vitt végbe, itt jóformán semmit sem változtatott. A vadon, ahol mesénk második részének eseményei zajlanak le, még ma is vadon, habár a vörösbőrű jószerint kiveszett az államnak ebből a szögletéből.”
– írta Cooper az európai olvasók okulására regénye 1831-es anglia kiadása elé.
Cooper története 1757-ben játszódik, az úgynevezett hétéves háború idején Észak-Amerikában, ahol francia és angol csapatok, valamint indián szövetségeseik igyekeztek elhódítani egymás gyarmatait. Főhősei: a biztos kezű fehér vadász, Sólyomszem, valamint két barátja, a kihalófélben lévő mohikán törzs utolsó nagy főnöke, Chingachgook és fia Uncas. (Az indián nevek leírásánál itt a mű 2019-es magyar kiadását követtük, melyet Gy. Horváth László fordított le angolról magyar nyelvre.)
Észak-Amerikában mindeközben a franciák és huron indián szövetségeseik, akikhez csatlakozik az ördögi rézbőrű Magua, mindent elkövetnek, hogy megkaparintsák az angol fennhatóság alatt álló William Henry erődöt. Magua ráadásul vérbosszút esküdött az erőd parancsnoka, Munroe ezredes ellen.
A sértett indián szemében a veterán brit két lánya, Cora és Alice is célponttá válik. Csakhogy nem számol Sólyomszemmel, Uncassal, Chingachgookal és a szerelemmel.
James Fenimore Cooper öt Bőrharisnya-regényét (angol címe: Leatherstocking Tales), melyeket az indiánok között nevelkedett fehér vadász (aki Nat Bumppo, Vadölő, Sólyomszem és Bőrharisnya néven is szerepel a történetekben), valamint a két mohikán barátja – Uncas és apja Chingachgook személye köt össze. A sorozat első regénye, a Bőrharisnya 1823-ban jelent meg. A legismertebb, illetve a legnépszerűbb közülük a másodikként megírt Utolsó mohikán három évvel később, 1823-ban került az olvasók elé. Ezt követte A préri, a Nyomkereső, majd a Vadölő.
A tizenkilencedik századi romantikus regényfolyam azóta a világ minden nagyobb nyelvén megjelent, Amerikában ma is legalább két tucat különböző kiadása kapható a könyvkereskedésekben.
Az Utolsó mohikánt 1917-ben adták ki Pesten a Légrády testvérek. Vachott Sándorné akkori fordítása alapján így ismerhették meg a korabeli magyar olvasók Cooper leghíresebb regényének első jelenetét:
„Azon perczben, melyben történetünket kezdjük, a francziák nem jelentéktelen előnyöket vivtak ki. Midőn tehát a váradban, mely a Hudson és a tavak között egy hordhely délivégét fedezte, megérkezett a hir, hogy a vitéz franczia vezér, Montcalm, számtalan sereg élén fölfelé jő a Champlainen: e hir az angoloknál nem alaptalan aggalmakat költött. Egy indián futár hozta e hirt, ki által egyszersmind Murro tábornok, a Champlain egy várművének parancsnoka, társától Webb tábornoktól, erős és gyors segédsereget kért.” (Forrás: mek.oszk.hu)
A XX. század második felétől a Móra Kiadó 1969-ben közzétett Nagy indiánkönyve, a Würz Ádám tervezte borítóval és belső illusztrációkkal igazított el minden ma már negyvenévesnél idősebb magyar férfit arról, hogy milyen volt az élet Amerika fehér ember lakta határvidékein, a vasparipa és az ismétlőfegyverek elterjedése előtt.
A könyv legtöbbet forgatott magyar változata Réz Ádám és Szinnai Tivadar fordításában, illetve inkább átdolgozásában került az olvasók elé. Ez a verzió egyfajta ma is divatos „remake”, tehát az ifjúság számára felgyorsított, leegyszerűsített, olvasmányosabbá faragott, szigorúbban fogalmazva: lebutított Cooper.
Tavaly óta a Park Könyvkiadó jóvoltából Gy. Horváth László értő fordításában a csonkítatlan szöveget is olvashatjuk magyarul. Ez alapján már könnyű megérteni,
miért sorolták a szerzőt a legnagyobb amerikai írók közé az olyan szellemóriások, mint George Sand, Hermann Melville, Honoré de Balzac, Joseph Conrad vagy D. H. Lawrence.
– Az amerikai irodalom a vidékiségből vele és általa lép a világirodalomba – írja Cooperről Hegedűs Géza irodalomtörténész a világirodalmi arcképcsarnokban:
Amikor hét év után visszatér Amerikába, ott már javában bontogatja szárnyait az európaival versengő szépirodalom. Irving Washington, Hawthorne, Melville megalapozzák a hamarosan világsikerű, világszínvonalú amerikai prózát. Nemsokára a költészetben megszólal a minden kortársnál fontosabb és jelentékenyebb Edgar Allan Poe is. Ez az irodalmi kortárs gárda szinte egyhangúlag vallja, hogy Cooper a kezdeményező. Figyelik, miről mi a véleménye.
A regényt még ma sem felejtették el.
Jó, azóta is elreppent majd két évtized, de alig tizennyolc éve még nagy költségvetésű hollywoodi filmet forgattak belőle. Olyan sztárok játszották az 1992-ben bemutatott blockbuster főszerepeit, mint Daniel Day-Lewis és Madeleine Stowe. Nagyon kellett bízniuk a történetben a producereknek, mert olyan filmekkel versenyeztek, mint a Halálos fegyver harmadik része, vagy a Batman visszatér. Nemhiába bíztak, a film Oscar-díjat kapott.
Érdemes lenne ma is figyelni Cooperre, hiszen a tizenkilencedik század végétől, a huszadik közepéig a legnagyobb számú olvasó tőle értesülhetett arról, mi fán terem a környezetvédelem, valamint a faji egyenlőség. Igaz, ezeknek a fogalmaknak sokáig nem adtak saját nevet. Egyszerűen azt mondták, úgy kéne viselkedni, mint Sólyomszem, Uncas és Chingachgook.