Index Vakbarát Hírportál

Az SZFE egyetemfoglaló diákjai nyitják meg az idei Verzió Filmfesztivált

2020. november 10., kedd 17:14

A FreeSZFE hallgatói közössége rendhagyó előadással nyitja meg az idei Verzió Emberi Jogi Filmfesztivált. A kedd esti nyitóeseményt online közvetítik a Trafóból. 

Hogy ki volt számunkra az egyik legjelentősebb közszereplő 2020-ban? A Színház és Filmművészeti Egyetem polgárai. Mind a négyszáz valahányan

– áll a szervezők holnapján, hangsúlyozva, hogy az idei év minden szempontból rendhagyó: nemcsak a járvány miatti online vetítések, hanem az emberi jogok mellett nyíltan és bátran kiálló hazai diákság szempontjából is. 

Az idei fesztivál filmjeit nem fix időpontban vetítik, mindenki akkor vált jegyet és nézi meg a választott filmet a weboldalon, amikor ideje engedi. Mindenesetre érdemes rájuk időt szakítani, mert csupa húsba vágó kérdést feszegetnek az alkotók. Ráadásul a kiválogatott filmeket egyszerű regisztráció után ingyenesen tekinthetők meg november 10. és 22. között.

Rögtön a nyitófilm, a 76 nap című kínai alkotás a koronavírus-járvány maradandó korlenyomata, amely bepillantást nyújt a pandémia kitörésének legkorábbi napjaiba Vuhanba,  míg a Szmogvárosban Kína legszennyezettebb levegőjű városárába enged bepillantást, már ha látunk valamit a füsttől.

A természeti katasztrófák mellett természetesen a politika bugyraiba is bepillantást enged a fesztivál. A Falak a belarusz rendőrség brutalitásáról és az ellenzék merész küzdelméről szól, azokról a láthatatlan falakról, amelyekkel az illegálisan őrizetbe vett és súlyosan megvert tüntetők rokonai szembesülnek. A kegyetlenség és a cinizmus eme áthatolhatatlan falai mindenütt jól ismertek, nem hiába kapta a belarusz ellenzék az Európai Parlamenttől az idei Szaharov-díjat.  A Vivos a mexikói erőszakos cselekményekben nyom nélkül  eltűntek hozzátartozóiról és megrázkódtatásaik emberi vetületéről szól. Az Ébredj a Marson egy Svédországban élő koszovói család életét tárja a nézők elé. Látható a kubai utópiáról szóló Epicentrum is, amely az idei Sundance Filmfesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó nagydíjat.

A magyar szekcióban látható Szekeres Csaba Hűség című filmje, amely az Alzheimer-kórral vívott küzdelmet mutatja be. Schwechtje Mihály Védelem alatt címmel egy szociális munkás mindennapjait követi. Oláh Judit Visszatérés Epipóba című filmje pedig egy nyolcvanas évekbeli magyarországi nyári táborba kalauzol, ahol a táborvezető visszaél hatalmával és a rá bízott gyermekek ártatlansága kerül veszélybe.

A vetítéseken túl idén is vannak egyéb programok: kerekasztal-beszélgetések, az egyes filmekhez kapcsolódó online közönségtalálkozók és szakmai panelek is.  A DocPro és a DunaDock programsorozata pedig olyan területeket mutat be, mint a nők helyzete a dokumentumfilm-iparban vagy a dokumentumfilm-finanszírozás, több európai példán keresztül.

Rovatok