A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1946-ban szerzett magyar–latin szakos bölcsészdiplomát. Pályafutását a Szabad Népnél kezdte, majd a Magyar Írószövetség párttitkára és a szervezet Csillag című folyóiratának szerkesztője lett. Az ötvenes években Nagy Imre politikájának szimpatizánsaként „tisztító vihart” sürgetett, ezért súlyos pártfegyelmi büntetést kapott. 1956-ban a Petőfi Kör sajtóvitáján nyilvános önkritikát gyakorolt, de közben a sajtó szabadságát is követelte. Szeptemberben az Írószövetség közgyűlésén már Magyarország szabadsága és függetlensége mellett érvelt.

A forradalom leverését követően feleségével és kislányával Jugoszlávián keresztül Bécsbe, majd onnan Párizsba emigrált. 1957 óta a francia fővárosban élt. Az emigránsok értelmiség lapjának, az Irodalmi Újságnak 1962 és 89 között szerkesztője, 1971-től főszerkesztője. A forradalom ötödik évfordulójára írt Csodatevők vagy Egyszerű emberek című írásában úgy fogalmazott: Rákosi idejében a párt alapgondolata az volt: „Aki nincs velem, az ellenem van”; ma inkább ez: „Aki nincs ellenem, az velem van”. Ezt a kitételt később Kádár János is előszeretettel használta.

Az emigráció évtizedeit követően először csak 1989 nyarán, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésre érkezett haza, ekkor a kivégzett miniszterelnök Nagy Imre sírjánál ő mondott beszédet. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) 1997-ben örökös tagjává választotta.

A kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas író a rendszerváltás után életművéért Pulitzer-emlékdíjban részesült és a MÚOSZ örökös tagja lett. A Francia Köztársaság Becsületrendjét 1997 januárjában Budapesten Jacques Chirac elnöktől vehette át. A kétezres években több magyar állami kitüntetésben is részesült, 2009-ben Budapest díszpolgárává választották.

(Forrás: pim.hu)