Index Vakbarát Hírportál

Magyar színészek az új David Guetta-klipben

2020. november 13., péntek 14:23

Megjelent a zenész új videoklipje, a Save My Life, amit egy az egyben magyarok készítettek.

Mielőtt valaki összefüggésbe hozná a most megjelent klip magyar vonatkozását és időbeni megjelenését a múlt heti MTV EMA 2020-as díjátadó gálával, tisztázzuk, itt egészen másról van szó.

David Guetta és MORTEN új dalához Tiësto kiadója, a Musical Freedom írt ki pályázatot, amit végül Simon Balázs rendező víziója nyert meg, amit az Odesa Films, egy kortárs filmesekből álló csapattával kiegészülve készített el.

Így készült el a Save My Life, ami egy kisfilm szerű klip, és elég komoly témát, a családon belüli erőszakot dolgozza fel, kicsit több mint négy percbe sűrítve.

Kifejezetten személyes számomra ez a film. A zenét nagyon inspirálónak találtam – épp egy kételyekkel teli, nehéz időszakon próbáltam túllendülni, ezért könnyen tudtam kapcsolódni a vokálhoz, ami felfogásom szerint egy magam felé intézett segélykiáltás. Amikor a kiadó felkért pályázni, nem kötötte meg, hogy miről szóljon a film, de a kapott referenciákból úgy érzem, hogy egészen más elképzelés volt a fejekben. Sokkal könnyedebb hangvételű, animációs filmeket küldtek. Akár követhettem volna ezt az igényt, de úgy döntöttem, inkább kockáztatok, és olyat prezentálok, ami a maga nemében sötétebb, intimebb, de talán többet mond. Rendesen meglepődtem, amikor rábólintottak. Végtelenül hálás vagyok a profi stábnak és színészeknek, akik csupán néhány hét leforgása alatt átvitték tűzön-vízen ezt a filmet.

− meséli Simon Balázs, a Save My Life írója és rendezője.

A szereplőket Tanca Norbert választotta ki. Az apát Varga Ádám alakítja, a feleséget pedig a modellként ismert Hidasi Ildikó játssza. Merán Márk gyerekszereplő formálta meg a kisfiút, aki több hazai produkcióban tűnt már fel, de szerepelt a Netflix Barbárok című sorozatában is.

Imádom azokat a színészi feladatokat, amik szélsőséges érzelmi és fizikai jelenlétet igényelnek. Ez a munka is ilyen volt. Eléggé megterhelő forgatási napok vannak a hátunk mögött, de látva a végeredményt, megérte. Olyan jó látni, hogy csupa magyar fiatalokból álló csapat ilyen világszínvonalú dolgot képes összehozni.

− nyilatkozta az Indexnek Varga Ádám, akit többek között az RTL Klub saját gyártású, A Tanár című műsorából, az Átrium színpadáról, vagy a 2014-es nemzetközi sikereket elért Viharsarok című filmből ismerhetnek.

A Save My Life képi világa Szemerey Bence operatőr munkáját dicséri, ami David Guetta hivatalos YouTube-csatornáján így több mint 22 millió emberhez juthat el. Minderről így mesélt:

Nagyon örültem, amikor Balázs megkeresett ezzel a projekttel, igazán megtisztelő volt számomra. Különleges kihívást jelentett, hogy miként szálljunk versenybe vizuálisan az EDM zenék klipjeinek eléggé karakteres képi világával. Egészen gyorsan meghoztuk a döntést, hogy mi inkább filmet szeretnénk forgatni és nem klipet, így a vizualitást is ilyen irányba igyekeztem terelni. Próbáltunk egy olyan filmes álomvilágot létrehozni, ami felismerhetővé teszi a klipet.

A produkció line-producere Harmath Bendegúz, a vágója Szőke Barna volt, a látványért pedig Farkas Clara felelt, kiegészülve Varga Réka stylist és Fazekas Richárd make-up artisttal. 

(Borítókép: Szemerey Bence / Odesa Films)

Rovatok