Koncz Zsuzsa, Bródy János, Charlie együtt kezdte pályáját az Omega alapítójával, Presser Gáborral évekig egy zenekarban játszottak, Gömöri Zsolt, az Edda Művek billentyűse huszonegy éve tiszteletbeli omegás, sokat játszott vele. Tóth Vera a legendát tisztelte Benkő Lászlóban.
Az énekesnőt mélységesen megrázta Benkő László halálhíre. Természetesen tudta, hogy régi barátja és zenésztársa nagyon beteg volt, mégis váratlanul érte az újabb gyász.
Kedves, igazi ember volt..., ne haragudjon, ennél többet most nem tudok mondani.
Koncz Zsuzsát, akit az 1962-es Ki mit tud? vetélkedőben ismert meg az ország, kezdetben az akkor már egyre népszerűbb Omega zenekar kísérte, melynek Benkő László alapító tagja volt. Közösen játszottak többek között 1963-ban az első beatfesztiválon.
Laci egy édes ember volt, barátságos volt, mókázott sokat, mondhatni pörgött ezerrel. Ha összefutottunk, sokat nevettünk. Az utolsó években szinte minden koncertemen ott volt. Nagyon fáj. Sokaknak fog hiányozni.
Presser Gábor 1967-től 1972-ig együtt játszott az Omegában Benkő Lászlóval. Olyan legendás dalok születtek a közös korszakban, mint a Trombitás Frédi (ebben Benkő László trombitált), Ha én szél lehetnék, Petróleumlámpa, Tízezer lépés, Az 1958-as boogie-woogie klubban, Régi csibészek, Ballada a fegyverkovács fiáról, Az éjszakai országúton és a Gyöngyhajú lány.
Végtelenül szomorú vagyok. A nagy generáció újabb jeles és fontos tagja ment el. Laci tiszta szívű, jókedvű ember volt, s noha az Illés és az Omega egymásnak zenekarként konkurenciái voltak, a tagok sose rivalizáltak. Ő meg én sem.
Dolgoztunk is együtt, a Lénát, ami az Omega egyik leghíresebb dala volt, én írtam (eredetileg Orosz tél néven), persze ezt csak később, tán a 2000-es években egy Vámos Miklós-műsorban tudattuk a közönséggel. Lacival a zenészek érdekvédelmi problémáival kapcsolatban és szakszervezeti ügyekben is dolgoztunk együtt a 80-as években. A közelmúltban is volt közös ügyünk, 2005-ben írtunk egy számot egy tehetséges világtalan fiatalembernek, Jánoki Máriónak Jól csak a szíveddel láthatsz címen. Még az utóbbi időkben is néha beszéltünk telefonon, ilyenkor együtt búsongtunk a magyar közállapotokról, az ország szomorú kettéosztottságáról. Nagyon sajnálom, hogy ebből az utolsó betegségéből már nem épült fel.
A sors ajándéka, hogy sokat dolgozhattam Lacival. Az Omega 1999-es Népstadion-koncertje óta az együttes tiszteletbeli tagjának számítottam. Hat évig játszottam velük a koncertjeiken, három lemezükön dolgoztam, és az Omega Szimfónia dalainak nagyzenekari hangszerelését is rám bízták. Színpadon álltam velük az albumok élő bemutatóin és az együttes 50 éves jubileumi koncertjein is. Óriási élmény volt vele zenélni. Nemcsak nagyszerű, méltán legendás zenész, de nagyon jó ember is volt. Amikor a Covid miatt kórházba kerültem, ő is felhívott, és biztatott, pedig nem volt igazán jól akkor már. Végtelenül muzikális művész volt, ezt lehet is hallani az Omega-számokban. A nagy ívű dallamok hozzá köthetőek.
Hetvenháromban ő használt először szintetizátort Magyarországon, ez volt a legendás Minimoog, amivel gyakorlatilag meghatározta a magyar könnyűzene akkori fejlődési irányát. Amilyen nyíltszívű ember volt, olyan nyitott maradt minden új irányába időskorában is.
Hatalmas sztárok voltak Németországban, az akkori Nyugat-Európában. Olyan helyeken, fesztiválokon léphettek fel, amikről a többi magyar zenész csak álmodozhatott, történelmet írtak, de élete végéig megmaradt kedves, szerény embernek. Nem volt olyan kérdés, probléma, amiben ne lehetett volna a tanácsát vagy a segítségét kérni. Éjjel-nappal felvette a telefont, vagy, ha nem visszahívott. Egész életét a színpadon töltötte, amíg a betegsége engedte, dolgozott. Nagy ajándék a Jóistentől, hogy szinte végig azt csinálhatta, amit szeretett, és haláláig alkothatott. Nagyon nagy hiányt hagyott maga mögött muzsikusként is, és emberként is. Ma reggel én is megsirattam őt.
Annyira nem ismertem őt közelről, de mindig is nagyon tiszteltem.
A legnagyobb magyar művészek közé tartozott, a rockzene meghatározó alakja. Igazi legenda ő, aki fontosnak tartotta, hogy támogassa, bátorítsa a fiatalokat.
Nyugodjon békében, játékával örvendeztesse meg az égieket.
Megrendülten, elcsukló hangon nyilatkozik. A régi klubidőkről mesél hosszan, arról, hogy mennyit lógtak együtt az Omega klubjában.
Együtt kezdtünk mindent, még a beatkorszakban, Laci a hőskorszak embere. Csak ő tudná elmondani igazán, hogy mennyire szerettük egymást. De őt mindenki nagyon szerette. Somló, Laux, Laci... Ha belegondolunk, nem voltak egyszerű évek, mégis boldog időket éltünk. Szeretetre méltó ember volt. Odafent találkozunk, Laci, kicsit később megyek...
(Borítókép: Benkő László billentyűs az Omega együttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tartott koncerten a Papp László Budapest Sportarénában 2012. október 6-án. MTI Fotó: Mohai Balázs)