Index Vakbarát Hírportál

Kihirdették a Hangfoglaló hetedik évadának első döntéseit

2020. november 21., szombat 21:31

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programjának hetedik évadában a Klubtámogatói Alprogram támogatásával 101 könnyűzenei koncerthelyszín összesen csaknem 240 millió forintot fordíthat a programjaira, az Induló Előadói Alprogram pedig 22 produkciót segít majd – adta hírül az MTI.

A szeptember végi határidőig 140 pályázatot nyújtottak be, és a három kategória jelentkezői mintegy 408 millió forintos igényt fogalmaztak meg. A kollégium végül 14 százalékkal lépte túl a tervezett keretet. A fővároson kívüli kluboknál szempont volt, hogy a nagyobb városokban továbbra is legyenek támogatott helyszínek, és hogy a sok éve jól működő klubok életben maradását segítsék. Ebben a kategóriában 66 helyszín összesen 176,1 millió forintot kap koncertek megrendezésére, azaz a fellépők honoráriumára és a rendezvények meghirdetésére.

A határon túli tíz pályázóból kilenc kapott támogatást a tervezett keretet mintegy 60 százalékkal felülmúló összegben. A kollégium ezúttal a fővárosi helyszínektől csoportosított át forrást a másik két kategóriára, így a 26 budapesti klub a tervezett 50 millió forint helyett mindössze 39 milliós támogatásban részesül.

Döntés született arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2021. szeptember 30-ig megvalósítandó koncertek esetében a támogatás arányában csökkenthető a megvalósítandó koncertek száma.

A nyertes koncerthelyszínek és produkciók teljes névsora az NKA honlapján érhető el.

Rovatok