Index Vakbarát Hírportál

A járványhelyzet olyan, amikor a színész is ételfutárnak áll

2020. november 22., vasárnap 11:56

Ez derül ki többek között a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben? című online műsorából, amellyel terveik szerint szombatonként jelentkeznek a járványveszélyhelyzet idején.

Ételfutárként egészíti ki jövedelmét Pájer Alma Virág színésznő, bábszínművész, és szerinte ez a világ rendje. Mármint az, ha a világ rendje felborul, akkor egy színésznek is olyan mellékállást kell találnia, ami segíti abban, hogy tartalékot képezzen a nehéz időkben. A próbák mellett, mert bár az élő, közönség előtt tartott előadásokat most rendelet tiltja, a háttérmunka egyetlen színházi műhelyben sem áll le, jut ideje arra, hogy több műszakban ételfutárként dolgozzon.

Legjobban az esti műszakot kedveli, mert akkor több a cím, így több a jatt is. Mint mondja:

a színház, a művészet lelki, fizikai, idegrendszeri dolog, itt meg tekerek.

Mindez abban a műsorban hangzik el, amit két színművész, Csiby Gergely és Józan László, valamint a Rózsavölgyi Szalon jegyez. A színészek a járványveszélyhelyzet idején riporternek álltak, és most művésztársaikat kérdezik arról, hogyan vészelik át azokat a heteket, hónapokat, amelyek a pandémia miatt nem csupán a nézőket, de a színházi szakmát, a művészeket is kényszerhelyzetbe hozták.

Pokorny Lia a műsorban arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai világban, amikor nem csupán a járvány, de a globális felmelegedés is folyamatos gondot jelent, azt kell észrevenni, hogy

senki sem magányos farkasként létezik a világban, és a problémákat sem egyedül kell megoldani egyik napról a másikra.

A műsorban bemutatkozik a friss Pro Urbe Budapest díjas Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon alapítója, művészeti vezetője, aki szerint a rangos elismerést a művészek nélkül nem kaphatta volna meg.

Az Ágoston Péterrel készült beszélgetésben pedig az is kiderül, hogy egy színész életében mit jelent az, ha a próbafolyamatok végén éri a színházi leállás, s hogy

mennyi mindenről lehet beszélgetni kutyasétáltatás közben,

még akkor is, ha a lakástól csupán 500 méterre lehet eltávolodni.

(Borítókép: Pájer Alma Virág Pávaszem szerepében a Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művéből készült előadás próbáján a Budapest Bábszínházban 2019. október 1-jén. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok