Ludwig van Beethoven életében többször is megfordult Magyarországon. Mivel Kismarton – ismert történelmi okokból – ma már Ausztriához, Pozsony, Pöstyén és Alsókorompa pedig Szlovákiához tartozik, napjainkban mindössze két olyan helyszín található Magyarországon, ahol többször is megfordult a géniusz. Buda és Martonvásár. Utóbbi a Brunszvik család egykori birtoka.
Budán a martonvásári Brunszvik Ferenc gróf közbenjárására a mester többször is fellépett. Ferenc, a Brunszvik família művészetpártoló sarja, Beethoven barátja és mecénása a lánytestvérei révén ismerkedett meg a művésszel.
A zeneszerző többször vendégeskedett a Brunszvik-kastélyban, 1806 augusztusában ott fejezte az Op. 57 Appassionatát, amit házigazdájának ajánlott. Neki dedikálta 1809-ben az Op. 77 zongorafantáziát is.
Valószínűleg a martonvásári gróf vette rá Beethovent arra is , hogy vállalja el Kotzebue két alkalmi darabjának, az István király, avagy a magyarok első jótevője és az Athén romjai című művek megzenésítését, melyeket Beethoven a magyaroknak ajánlott. Ez utóbbi művel avatták fel 1812. február 9-én a pesti Német Színházat.
A martonvásári uradalom 1770-ben került a német eredetű Brunszvik család birtokába.
Amikor Brunszvik nagyapám Martonvásárt átvette, csak vízzel borított pusztát talált ott. Nyolcezer hold száraz területen egyetlen ház, néhány pásztorviskó és egy fa állott.
– olvasható Ferenc húga, Brunszvik Teréz naplójában.
A család minden generációja továbbfejlesztette a Brunszvik-birtokot. A mai Martonvásár egyik fő vonzerejét jelentő, eredetileg barokk kastély épületét meghatározó katolikus templomot 1774–1777 között építették. A kastély ifjabb Brunszvik Antal és felesége, báró Seeberg Anna személyes irányításával formálódott tovább a helyén álló majorsági épület és az uradalom más épületeinek átalakításával. A barokk épület templom felőli szárnya volt a „női rész”, a távolabbi pedig a férfiaké. Amikor Beethoven Martonvásáron vendégeskedett, ebben az állapotában látta a kastélyt.
Brunszvik Ferenc apja halála után vette át a birtok irányítását, de csak 1822-ben kezdte el a kastély felújítását. A barokk épületet klasszicista stílusúra alakíttatta, emeletet húztak rá, és megtoldották egy képtárral is.
Több évtizede a kastélyban működik a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum. Az épület és az angolpark 1958-ban került a Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetéhez. Jelenleg Agroverzum Tudományos Élményközpont néven az Agrártudományi Kutatóközpont részeként látogatható.
Brunszvik Terézia, aki egész életében gondosan vezette naplóját, arról is megemlékezik, hogy 1799 májusában 24 évesen látta először Ludwig van Beethovent. Húgával, a húszéves Jozefinnel anyjuk kíséretében Bécsben keresték fel az akkor már európai hírű muzsikust. (Mindez abban a tanulmányban olvasható, melyet Brunszvik Terézia naplójegyzeteihez írt Hornyák Mária. Neki köszönhető az is, hogy a naplójegyzetek 2004-ben kötetben is megjelentek.)
A martonvásári grófkisasszonyok zongoratudásukat kívánták elmélyíteni Beethoven segítségével.
A mester általában nem vállalt tanítványokat, de a két gróflánnyal mégis 16 napig foglalkozott, és búcsúzóul emlékkönyvükbe bejegyezte a „Rád gondolok” című vers kottáját.
Ezt követően Brunszvik grófnő viharosnak mondható tempóban, néhány héttel az első zongoralecke után úgy döntött, hogy kisebbik lánya menjen hozzá Joseph Deym grófhoz. Az újsütetű férj igen vagyonos ember volt, ám kora alapján Jozefin apja is lehetett volna.
A gyors döntés okai között talán a húszéves lány és az akkor huszonkilenc esztendős zeneszerző között feltámadt vonzalom is szerepet játszott. Az anyai aggodalom nem volt indokolatlan, ám a házassággal megoldódni látszott a probléma.
Jozefin három gyermeket szült férjének, és a negyedikkel volt terhes, amikor 1804-ben megözvegyült.
Beethoven, akinek érzései láthatóan mit sem változtak Jozefin iránt, újra reménykedhetett. Nem is minden ok nélkül, hiszen a kutatók 14 szerelmes levelet tartanak számon, amit ő írt Jozefinnek, és mindegyikre választ is kapott.
Csakhogy férje halálával az özvegy lett a gyermekei hivatalos gyámja, és egy rangon aluli házassággal elveszítette volna jogát a felnevelésükhöz.
Jozefin ismét szakított kitartó szerelmével, és európai körútra indult nővére társaságában. Svájcban meglátogatták Johann Heinrich Pestalozzit. A svájci humanista úttörő nevelési eszméiről vált híressé, miután kidolgozott egy szociális alapú, modern pedagógiai rendszert.
Mindkét Brunszvik lány jövőjét meghatározta ez a találkozás. Teréz úgy döntött, hogy életének hátralévő részét gyermekek nevelésének szenteli. Elhatározásához híven
1828-ban megalapította az első magyarországi kisdedóvót, az Angyalkertet, melyet még három hasonló intézmény követett.
Martonvásáron jelenleg is az ő nevét viseli a Brunszvik család által 1883-ban alapított, ma is működő óvoda, a Gyermek-kert.
Jozefinre másképp hatott az új ismeretség, ő Pestalozzi egyik tanítványával kívánta megoldani jövőjét. Bár a felvilágosult nevelési elveket valló észt Cristoph Stackelberg báró az ő gyermekei számára is ideális nevelőapának tűnt, a második házasság három évig sem működött.
Jozefin 1810 decembere és 1813 áprilisa között három kislányt hozott a világra, de már akkor felmerült a kérdés, ki is lehet valójában a harmadik gyermek vér szerinti apja.
Stackelberg ugyanis 1812 tavaszán elköltözött otthonról. Az újszülött talányos keresztneve: Minona (fordítva: Anonim) is okot adott némi találgatásra.
Jozefin és Ludwig soha nem élhetett együtt hivatalosan, bár a két Brunszvik lány Terézia naplója szerint továbbra is jó viszonyban maradt Beethovennel. Jozefin 1821. március 31-én hunyt el, negyvenkét éves korában.
Beethoven majdnem pontosan hat év múlva hagyta itt az árnyékvilágot. Halála másnapján, 1827. március 27-én egy titkos fiókban rátaláltak egy ceruzával írt szerelmes levélre.
A rejtélyes iromány „Halhatatlan Kedves”-levélként vált ismertté.
A titokzatos levélen évszám és helymegjelölés sem volt, a címzett neve sem szerepelt sehol. Természetesen azonnal keresni kezdték a levéllel kapcsolatos hiányzó tényeket. A kutatások alapján a levél kilenc hónappal a kis Minona születése előtt íródott.
(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)