Index Vakbarát Hírportál

Itt a Ladánybene 27 új albuma, hallgasson bele!

2020. december 4., péntek 10:27

Közép-európai roots reggae albummal jelentkezik a Ladánybene 27. Az album címe: SZAVAK – SZÍNEK – HANGOK.

Bár a Ladánybene 27 azt írja magáról,

hogy idén ünnepelte volna 35-ik „születésévét”, de sajnos a vírushelyzet miatt ez is, mint annyi minden fontos dolog a banda életében, elmaradt,

a helyzet az, hogy a reggae hazai vezető formációja ünnepel. Méghozzá új lemezzel, amellyel nem csupán a 2020-as évre, a „pozitív élmények elmaradására″ utal, hanem arra is, a leállás nem tétlenséggel telt, a háttérben elkészültek az album dalai.

Azt gondolom a zenekar történetének legfilozofikusabb albuma készült el a két járványhullám között megvalósult szólamfelvételekkel, távirányítású masterrel és mint egy szerzetes, elvonultan készült szövegekkel. Ezek a szövegek valahogy mélyebbre nyúlnak az emberi lét miértjeinek kutatásával, a földközpontúság kifejezésével és a szeretet jelentőségének hangsúlyozásával. Érdekes, de nálam ez a spéci helyzet nem hangolta le a dallamvilágot

 – mondja az Indexnek László M. Miksa a zenekar énekese. Vagyis a tizenegy új dallal és 4 remixből álló koronggal a zenekar megpróbálja visszahozni a színeket, szavakat, gondolatokat és hangokat az életünkbe. Mindegyik dalban ott van a fény, a remény, ahogy a téli nagy fehérségből is előbújnak tavasszal a színek.

Az album zenei ötleteit a Ladánybene 27 régi, bevált szerzői, Miksa és Bokó Zoltán szállították. Tavaly csatlakozott hozzájuk felvidéki társuk, Fűri Tamás billentyűs, illetve egy dalt a zenekar korábbi tagja, Tóth „Tádé” Gábor jegyez. A dalszövegek Tóth „Tádé” Gábor és László M. Miksa munkái.

Az Index kérdésére, hogy mi az oka annak, hogy a zenekar ilyen régen nem jelentkezett albummal, Bodnár Tibor zenekarvezető-gitáros így felel:

Az Offenzíva albumunk óta sok projektünk volt, évente új műsorral készültünk Bob Marley születésnapjára, volt fantasztikus „Vintage Reggae” Müpa előadásunk, menet közben 27, majd 30 évesek lettünk, és az ideit leszámítva minden évben megrendezzük a Reggae Campet, ami hónapokra leköt minket. De abban is van igazság, hogy 2011–2018 közötti LB27 zenekari felállásban nem volt annyira erős az egység, ami az alkotáshoz szükséges. 2019-től új felállásban dolgozunk és máris elindultak az ötletek, lehetőségek, aminek az első bizonyítéka ez az új albumunk.

Bodnár szerint az elmúlt 35 év alatt sokkal bölcsebbek és tudatosabbak lettek, megszólalásukban is összeértek. S mivel a mai napig alkotnak, új ötleteik vannak, büszkék arra, hogy

a Ladánybene 27 nem retro zenekar, amely az első két albumuk slágereiből él.

László M. Miksa azt mondja, hogy a reggae az elmúlt ötven évben a világ sokszínű popzenei forgatagának kimagasló jelentőségű irányzata.

Mi szerzők, mi mindig azt gondoljuk hogy szerzeményeink új irányokat mutatnak a reggae szerelmeseinek, mely folyamat eleve hozzájárul a megújuláshoz. Egyébként minden reggae muzsikába oltott rokonműfaj is újdonságnak hathat. Szeretem ezeket a próbálkozásokat is. Alapjába véve a reggae állandó. Más dalok lüktetés-mechanizmusa is csak hasonlíthat erre a műfajra. De ha benne vagy, Reggae Campet szervezel, megismersz sok látásmódot zenésztől, közönségtől, munkatársaktól és a munkád során fejlődni is tudsz, már reálisabb úton jársz a megújulás, a fennmaradás felé.

Rovatok