Index Vakbarát Hírportál

40 év kellett egy bocsánathoz

2020. december 8., kedd 10:52

Mert híres volt. Mark David Chapman állítólag ezért ölte meg John Lennont 1980. december 8-án New Yorkban. A háza előtt támadt a The Beatles alapító tagjára, és azzal, hogy több lövéssel kioltotta a negyvenéves énekes életét, azt remélte, hogy tettével ő is hírnevet szerez magának.

Chapman nem tévedett sokat. Csak azt nem tudta, hogy hírnév és hírnév között akár ég és föld lehet a különbség.

Mert nem mindegy, hogy az ember mivel, milyen áron éri el azt.

Lennon például egész életének példájával jutott el odáig, hogy neve már életében fogalommá vált. Még akkor is, ha nem biztos, hogy az embereknek jót tesz, amikor már életükben legendává válnak. Ám John Winston Lennon, Liverpool szülöttje (1940. október 9.) nem csupán tudott, de mert is élni. És ha már mert, el is mondta, ki is mondta, mit gondol a világ dolgairól. Életről, barátságról, zsarnokságról, üzletről és háborúról, szerelemről és csalásról. Vallásról és istenről.

Folyton ezt tette, ha alkotott, ha zenét írt, ha dalokat. És ezt tette, ha hallgatott. Mert ahogyan a zenében, úgy az életben is fontosak a szünetek.

Ehhez képest Mark David Chapman élete sem volt sivár. Jóllehet már gyerekkorától kezdve téveszmék kínozták. Abban ugyan még egy pszichológus sem feltétlenül találna kifogásolni valót, ha egy gyerek úgy érzi, hatalma van bizonyos játékok és tapétában megbúvó alakok felett, a gond általában ott kezdődik, ha ez az érzés sokáig, netán felnőttkorban is megmarad. Vagy kiteljesedik kitalált karakterek imádatában.

Ahogyan ez Chapman esetében tetten érhető volt Jerome David Salinger: Rozsban a fogó – régi fordításban: Zabhegyező – egyik szereplőjével. Holden Caulfield, a lázadó tinédzser alakja annyira magával ragadta Chapmant, hogy Salinger regénye szinte egész életben elkísérte és kísérti ma is.

Ami azonban ennél sokkal mérgezőbb lehet, ha egy gyerek úgy nő föl, ha úgy érzi, otthonából hiányzik a szeretet. Ez olyan mély nyomokat hagyhat egy gyermek lelkében, ami felnőttkori reakcióiban a váratlan értetlenség és kiszámíthatatlanság erejével jelenhet meg.

Yoko Ono Lennon előtt és után

Sokan úgy emlékeznek rá mint Lennon feleségére, miközben ő már akkor zenész és művész volt, amikor Lennon még csak iskolába járt. Ez pusztán annak köszönhető, hogy Yoko Ono hét évvel korábban született, mint Lennon, és már akkor publikálta első szerzeményét, amikor a livepooli fiú éppen bendzsón tanult játszani. Yoko Ono és John Lennon 1966-ban találkozott, és 1968-tól kezdve, több kisebb megszakítással 1980-ig együtt is voltak. Lennon halálát követően Yoko Ono sokáig a világtól elzártan élt, majd húsz éven át egy magyar származású lakberendező, Havadtőy Sámuel élettársa volt. A 87 éves Yoko Ono ma is New Yorkban él, és ahogyan a Lennonnal töltött évek alatt, ma is a béke, az egyenlő bánásmód és a esélyegyenlőség harcosa.

Chapman, ahogyan Lennon is, játszott gitáron. Csak amíg a liverpooli srác dalai milliók szívéhez jutottak el, a Forth Worth-i srác templomokban, keresztény közösség tagjai előtt pengetett. Járt főiskolára is, amit otthagyott, az élete kezdett szétcsúszni. Hawaiin egyszer meg akart halni, de öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt, miután az autója kipufogócsövéhez illesztett kábel fala megolvadt.

A gyilkosság napján Chapman három fontos tárgyat vett magához. A Rozsban a fogó egyik példányát, Lennon Double Fantasy lemezét és egy töltött revolvert. A könyvet Holden Caulfield néven önmaga hitvallásaként szignózta, a lemezt Lennonnal a New Yorki-i Dakota-ház előtt dedikáltatta (ezt a lemezt éppen most árverezik), majd este, amikor Lennon és felesége, Yoko Ono visszatért, Chapman öt lövéssel végzett a tőle távolodó Lennonnal.

A gyilkosság után Chapman leült a járdára, és kedvenc könyvét, a Rozsban a fogót olvasta, amíg a rendőrök kiérkeztek. Úgy érezte, Holden Caulfield jót tett a világgal, s hogy önnön lényének kicsit része az ördög is.

Lennon megölése meghozta Chapman számára az olyannyira áhított hírnevet. Chapman akkor 25 éves volt, és egy egész élet állt előtte. Lennon akkor volt negyvenéves, és egy egész élet állt mögötte.

Borítókép: Northfoto Fotós: Li Muzi Xinhua / eyevine

Rovatok