Index Vakbarát Hírportál

Harrison Ford még egyszer visszatér Indiana Jonesként

2020. december 11., péntek 10:45

Harrison Ford még egyszer, utoljára Indiana Jones szerepébe bújik a Disney készülő filmjében – írja a BBC a szórakoztatóipari óriáscég bejelentése nyomán.

Ford visszatéréséről a Disney egy online prezentációban számolt be. A filmet – amelynek a címét még nem ismerjük – James Mangold rendezi, és várhatóan 2022-ben kerül majd a mozikba. 

Várhatóan ebben a filmben láthatjuk majd utoljára Harrison Fordot Indiana Jonesként.

Frank Marshall, a film producere egy interjúban nemrég azt nyilatkozta, hogy jelenleg még a film forgatókönyvén dolgoznak. 

Harrison Ford korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyon örülne annak, ha visszatérhetne még a vászonra a híres kalandor szerepében. 

A korábbi filmekben láthattuk, hogy Indiana Jones karaktere milyen fejlődésen ment keresztül, és nagyszerű lenne, ha egy újabb film készülhetne róla

– mondta a színész, hozzátéve azt is, hogy véleménye szerint az eddig készült Indiana Jones-filmek túlságosan is akciódúsak lettek.  "Számomra az volt érdekes a karakterben, hogy volt bátorsága, esze, intelligenciája, és ha ijesztő helyzetbe is került, mindig sikerült túlélnie. Ezt el tudom játszani" - mondta Harrison Ford

Ford először az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóiban (1981) szerepelt először Indiana Jonesként. A második részt, A végzet templomát 1984-ben vitték vászonra, amelyet aztán Az utolsó kereszteslovag (1989) és A kristálykoponya királysága (2008) követett. 

További Star Wars és Marvel filmdömping jön

A Disney online prezentációján azt is elmondták, hogy újabb Star Wars-spinoffokat, valamint Marvel-sorozatokat – szám szerint mindkettőből 10-10-et – terveznek prezentálni a következő években.

Rovatok