Index Vakbarát Hírportál

Pusztító unikornisok, medvékkel a babák ellen

2020. december 21., hétfő 14:42

Két társast hoztunk, amivel legálisan lehet szívatni a másikat, miközben mégis mindenki jól szórakozik.

Mikor a bezártság, a tél vagy az ünnepek sora négy fal közé kényszeríti az embert, nem árt felkészülni olyan programokból, amik a Reszkessetek, betörők!-ön kívül is képesek lekötni a család figyelmét egy kiadós lakoma után.

Erre ideális alternatívát nyújtanak a társasjátékok.

Most kettőt hoztunk, amiknek talán nagyobb a szétszakító, mint az összekovácsoló erejük, ezért olyan társaságoknak ajánljuk azokat, amelyek tagjai amúgy is sokat versengenek, csipkelődnek és játszanak egymással, ezért egy délutáni társasparti nem ver közéjük életre szóló éket.

Szívatós játékokról van szó, így gyerekekkel és gyereklelkűekkel óvatosan kezdjünk neki. Vagy talán épp ezért bátran. Merthogy a társas sok esetben az életre nevel, szóval nem árt, ha az ember korán megtanulja, hogy nem minden fenékig tejfel, van, ami inkább „tejle″.

Bears vs Babies

Játékidő: negyedóra
Játékosok száma: 2–5 fő
Ajánlott életkor: 10+

Az első játék a Bears vs Babies, ami egy szőrös kis barna dobozban lakó kártyajáték. Ez a doboz a társasok világában pontosan olyan külsőleg, mint a Harry Potterben a Szörnyek szörnyű könyve.

FIGYELEMFELKELTŐ.

Egy kártyajáték, aminek sztorija az, hogy a földre fura és agresszív babák támadnak, akik ellen még furább medvelényekkel, különböző, általunk összerakott szörnyekkel tudunk védekezni.

A játék humora abszurd és igazán szórakoztató, a szabályfüzet első mondata például az, hogy

Hé, ne olvasd el a szabályokat!

Mondjuk, ez jogos. A legtöbb játékot úgy lehet a legkönnyebben megtanulni, ha egyből modellezzük is a folyamatot.

A játék úgy kezdődik, hogy egy alapos keverés után a paklit három részre választjuk. Hogy miért? Csak. Hol van az megírva, hogy egy játékban csak egy darab húzópakli lehet? Ha lehet egy doboz szőrös, húzópakliból  is lehet három.

Mindenki öt lappal kezd, viszont ha valaki babát húz, azt attól függően, hogy légi, vízi vagy szárazföldi baba, le kell helyeznie lefelé fordítva a megfelelő mezőre. Ezáltal növekszik a babahadsereg.

Egy vászontáblát is kapunk, aminek nincs sok létjogosultsága azonkívül, hogy segít könnyebben szortírozni kártyáinkat, így a sok lefelé fordított pakliból egyértelműen látszik, melyik a kuka, a három húzópakli és a három babahadsereg.

Szörnyeket pedig oly módon tudunk építeni, hogy a babakártyákon kívül húzhatunk akciókártyát vagy olyanokat, amik viszonylag fura testrészeket ábrázolnak. Állatfejeket és különböző lények törzsét, lábait és kezét.

Ha lerakunk egy fejet, ami lehet medvéé, de egészen más lényé is, azt tudjuk tovább építeni kártyákból. Minden kártyán van egy szám, ami az erősséget jelenti. Ez fontos.

Mert a babák és a medvék összecsapásánál az számít, hogy a babakártyákon lévő számok összessége nagyobb-e, avagy a szörnyeké.

A végén pedig az a játékos nyer, akinek a legtöbb pontja lesz a legyőzött babakártyák után.

A szabálykönyv nem véletlenül kezdi azzal, hogy ne olvasgassunk szabályokat, hanem kezdjünk el játszani, hiszen bonyolultabb elmagyarázni a lépéseket, mint amilyen bonyolult maga a játék. Szóval a játékmenet ismertetéséről ennyit, a lényeg, hogy egy öt perc alatt megérthető dologról van szó.

Amit viszont vegyünk figyelembe, mielőtt ezt a szőrös kis dobozt vesszük le a polcról, hogy ez egy építkezős játék; rengetegféle szörnyet lehet felépíteni a kártyákból, amikhez a mókás illusztrációk miatt könnyen kötődhetünk.

De!

A játék nem hosszú, nagyjából tíz perc, a szörnyeink „élete” pedig még ennél is rövidebb.

S mivel ez egy szívatós játék, van olyan kártya is, amivel leamputálhatjuk egy szörnyecske testrészét. Ám ami még ennél is kegyetlenebb: ha a babahadsereget valaki harcba hívja, tagjaival minden szörnynek meg kell küzdenie. Persze a szárazföldi babákkal csak azonos jelzésű szörnyek, a vizessel a vizesek, légivel a légiek. De azonos kategórián belül mindenki küzd,

és a csata végén azok a szörnyek is mennek a kukába, akik nyertek a babák ellen, és azok is, akik nem.

Plusz az a játékos is kihívhatja a babahadsereget, akinek nincs is ellene felépített szörnye, csak nem akarja, hogy az ellenfél jobban megerősödjön, és ezért még akkor ereszti rá a babákat, amikor feltételezése szerint azok több ponttal rendelkeznek.

Persze a babakártyák egészen addig lefelé fordítva pihennek, amíg valaki nem provokálja őket, így a pontszámukról csak halvány fogalmaink lehetnek, de abból, amit mi raktunk le, azért lehet következtetni.

Unikornisok, a rémes ménes

Játékidő: fél, akár egy óra
Játékosok száma: 2–8 fő
Ajánlott életkor: 14+

De lépjünk egyből magasabb fokozatra, ami az egymással való kiszúrást illeti, és beszéljünk a következő játékról, aminek doboza kevésbé, de neve annál beszédesebb: Unikornisok, a rémes ménes.

Szintén kártyajáték, szintén mókás és szintén szívatós, talán jobban is, mint az előző.

Jó, nem talán, biztos.

A játék eleve így kezdi:

Döfd hátba barátaid!

A szabályok két fokkal bonyolultabbak, mint a Bearsnél, ezért megértésükhöz kicsit több figyelem és idő szükséges. A sztori, amennyiben ezt sztorinak lehet hívni... szóval inkább a játék célja, hogy a karámodba összegyűjts annyi unikornist, amennyit az adott játékosszámhoz előír a szabályzat.

Az első dolog, amit fontos kiemelni, hogy ezt akár nyolc ember is játszhatja egyszerre, ezért játékkedvelő nagyobb baráti társaságoknál az Unikornisoknak nagy sikere lehet.

Míg a Bears vs Babies akár gyerekekkel is játszható, az unikornisokat nem ajánlatos fiatalabbaknak, mert ez konfliktusalapú játék, ahol ahhoz, hogy valaki megnyerje a menetet, nem elég arra koncentrálnia, hogy 6-8 unikornist gyűjtsön karámjába, a másiknak a lehetőségeit kell erősen visszaverni.

Ötféle kártya van:

Egyből egy Pólyással kezdünk. A Mezeiek amúgy csak léteznek, nem tudnak semmit azonkívül, hogy lónak születtek a fejük közepén egy szarvval, a Mágikusok viszont izgi képességekkel ruházzák fel azt, aki a karámba helyezi őket.

Ellentétben a Bears vs Babies játékkal itt végezhetünk tíz perc alatt, de azért a fél órás menet sem hosszú. Ez nagyban függ a szerencsétől és attól, mennyire tudjuk okosan kijátszani a másik esélyeit visszaverő és a sajátunkat növelő kártyákat.

Van benne stratégiai lehetőség, nem mindegy, mikor mit csinálunk, ad esélyt valamennyi előre gondolkodásra, viszont azért nem egy Mars-terraformálás,

ahol pár óra után az agy legalább annyira elfárad, mintha egy Christopher Nolan-filmet néztünk volna.

A kártyalapok grafikája cuki, nem igazán van ennél pontosabb kifejezés. A szövegek viccesek, az egész játék hangulata olyan, mint egy gimnáziumi osztályteremé érettségi után, ahová a diákok már csak szociális életet élni járnak be.

Mind a két játékdoboz mérete alkalmas arra, hogy úton egy baráti összejövetelre bedobjuk a táskába indulás előtt.

A szabályok könnyen elsajátíthatók, a hangulatuk vidám, a grafikájuk fiatalos, a humoruk jó. De nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy olyanok, akik vérre mennek társas közben, vagy hasonló habitusú emberekkel játsszák ezeket a játékokat, vagy könnyen megsértődnek, inkább válasszanak valami mást.

Akiknek viszont a játékélmény nemcsak az együtt töltött időről és a mókáról szól, hanem a másik szívatásáról is, azok ezzel a két játékkal nem lőnek mellé.

A játékokat itthon a Gémklub adta ki.

Rovatok