Index Vakbarát Hírportál

5 tipp a karácsonyi jótékonykodáshoz

2020. december 23., szerda 10:46

Az Index szerkesztőségének ezek a kedvenc adománygyűjtő megmozdulásai 2020-ban. Ha teheti, álljon a jó ügyek mellé, és ne csak az év utolsó hónapjában!

1. Csökkentsük az Arctalan Hősök lelki terheit!

Fogalmunk sincs, milyen teher hárul az egészségügyi dolgozókra, akik sokszor családjuktól távol, a koronavírus-járvány első vonalában küzdenek értünk. A szakemberek számára az idei karácsonyi időszak még megterhelőbb lehet, hiszen az ünnepek alatt – saját családjuktól – távol teljesítenek szolgálatot. Lelki támogatásuk ezért most kiemelten fontos. A MedSpot Alapítvány az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával, valamint a Nemzetközi Bálint Csoporttal közös programjának célja az egészségügyi dolgozókat ért stressz, a mentális terhelések csökkentése terápiás jelleggel. A segítség egyéni és csoportos lelki segítségnyújtásból és /vagy személyre szabott relaxációs hanganyagok biztosításából áll, melyek nélkülözhetetlen lelkierőt biztosíthatnak a nagy teher alatt dolgozók számára.

2. Merjen kérni az egészségügy!

Sokan szeretnének segíteni az egészségügyben dolgozóknak, de nincs információjuk, arról, hogy hol mire lenne szükség a frontvonalban. Az Ad6Kap6 kezdeményezés több mint 12 éve működik, azzal a céllal , hogy a bajba jutottak vagy szükséget szenvedők megsegítése ne esetlegesen történjen, hanem valós szereplők kérhessenek és adhassanak igazi segítséget. A covidfrontvonal.ad6kap6.hu felületen akár kórházi dolgozók, mentősök vagy rendelőintézetekben gyógyítók egy rövid regisztráció után tölthetnek fel kéréseket, hirdetés formájában. Leírhatják ehhez történetüket, de írhatnak kérést anonim módon is. Például az induláskor rögtön felnőttpelenkát, vitaminokat, friss gyümölcsöket kért egy budapesti kórház krónikus belgyógyászata, ahol többségében időseket, illetve covidos betegeket ápolnak. 

3. Csókolom, hogy tetszik lenni?

A „Hogy tetszik lenni?” keretein belül magányos időseket és lelkes önkénteseket kötnek össze, hogy telefonos kapcsolattartással vigyenek egy kis törődést és örömet egymás életébe az ünnepek alatt. A program a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kollaborációjában jött létre. Az ünnepek alatt mindenki szeretne egy kicsit segíteni, de idén ez is nehezebb. Sokkal kevesebb önkéntes lehetőség érhető el a biztonsági korlátozások okán, de a „Hogy tetszik lenni?” könnyen hozzáférhető és kényelmes opció az önkénteskedni vágyók számára, hiszen a hívásokat bárhonnan, akár az otthonukból is lebonyolíthatják. A jelentkezés és a felkészítés online zajlik, mindössze a Fesztivál Önkéntes Központ honlapján kell regisztrálni. Azoknak az időseknek, akik szeretnének részt venni a programban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tart fenn egy ingyenesen hívható telefonszámot (+36-1-391-4710).

4. Tiszta Tiszát karácsonyra!

A PET Kupa önkéntesei télen-nyáron, hóban-kánikulában, szinte folyamatosan az ártérben dolgoznak és tisztítják a folyót. A Természetfilm.hu Egyesület 2013-ban indult kezdeményezéséből szinte mozgalommá nőtt a Tiszai PET Kupa, amely azért jött létre, mert a Tiszán rendszeressé vált a műanyagzajlás, ami óriási környezet- és természetvédelmi probléma. Aki most segít, hozzájárul a védőfelszerelések beszerzéséhez, a Petkalózrádió működéséhez és egy szemléletformáló hatású fotókiállításhoz, amely a PET Kalózok terepen készült képein keresztül mutatja be a PET Kupa világát és önkénteseik tevékenységét.

5. Jótékonykodás neonokkal

Nem csak emberekkel lehet jót tenni, vizuális örökségünk is menthető. A CSŐ! Projekt a budapesti éjszakában világló neonokkal kapcsolatban kér jótékonyságot. Az iparművészeti emlékek megmentése oly módon lehetséges, hogy vásárolunk egyet a jól ismert, neonokat ábrázoló, szitanyomással készülő poszterből. Ezek a maguk sajátos módján világítanak, hiszen a betűk foszforeszkáló pigmennttel vannak áthúzva, ettől halványan derengenek az éjszakában, megidézve a neonreklámok hangulatát. Aki vásárol egy ilyet, hozzájárul ahhoz, hogy a még meglévő neonreklámokat értő kezek felújítsák és visszaadják a budapesti éjszakának.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápoló egy karácsonyfa mellett a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. december 8-án. Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Rovatok