Az egy dolog, hogy mi csúnya pulcsiban vagyunk ilyentájt, de miben vannak a kedvenc karácsonyi dalaink? Dúrban? Mollban? És egyáltalán: számít ez? 

A zenei hangnemek legismertebb, legátfogóbb rendszerezése a 19. század elejéről való, ekkor jelent meg Christian Friedrich Daniel Schubart (sic!) német költő-zeneszerző poszthumusz írása a tárgykörben.

Ünnepre hangolva

Schubart máig gyakran idézett alapműve szerint (amelyet maga Beethoven is nagyra tartott, és sokat forgatott):

• a C-dúr tiszta, ártatlan és gyermeki, míg a c-moll a viszonzatlan szerelem sóhaja,
• a Cisz-dúr zavarbaejtően sóvárog, a cisz-moll viszont a csalódás és a bűnbánat keserűségét hordozza,
• a D-dúr az elsöprő győzelem eksztázisa, a d-moll viszont lágy, búskomor és elvágyódó,
• a Disz-dúr a bensőséges szerelem és hit kifejezője, míg a disz-moll a legmélyebb depresszióé,
• az E-dúr az öröm, boldogság és életkedv hangsora, az e-moll viszont a könnyed naivitásé,
• az F-dúr nagyvonalú és nyugodt, az f-moll ellenben szenvedést és halálvágyat konnotál,
• a Fisz-dúr a győzelemre predesztinált küzdelem dallama, a fisz-moll viszont az önsorsrontásé,
• a G-dúr békés, gyengéd és idilli, ám a g-moll már nyughatatlan akarást üzen,
• a Gisz-dúr a halál és a végítélet hangneme, a gisz-moll ugyanakkor az embert próbáló küzdelemé,
• az A-dúr optimista és reményteli, az a-moll kecses és feminin,
• a B-dúr bűntelen és vidám, de a b-moll cinikus és szuicid,
• a H-dúr pedig szenvedélyes és vad, míg a h-moll türelmes és beletörődő.

E leírásokból is megfigyelhető, hogy a dúr hangnemek szinte kivétel nélkül örömtelibbek, energikusabbak, a mollok pedig sötétebbek, borongósabbak.

Nem csoda hát, hogy a legnépszerűbb karácsonyi dalok – legyenek azok tradicionálisak (Kiskarácsony, nagykarácsony, Mennyből az angyal, Csendes éj, Jingle Bells, Hull a pelyhes fehér hó, stb.) vagy modernek (Let It Snow, Last Christmas, Have Yourself a Merry Little Christmas, Rockin' Around The Christmas Tree, stb.) – majdhogynem minden esetben

Ettől olyan felemelőek, és ettől lesz szinte mindig jobb kedvünk tőlük. (Persze rengeteg dal születik manapság is karácsonyi tematikával, ám itt és most csak a valóságos népslágerekről van szó, melyeket tömegek ismernek.)

Van egy másik trükk is

Az ünnepélyes jelleget – akármilyen hihetetlen – egyetlen akkord is képes kifejezni, ha a megfelelő helyen hangzik el egy dalban:

E négy hang összhangzása teszi oly éterien emelkedetté Bing Crosby 1942-es örökzöld White Christmasét és Mariah Carey (majdnem) megunhatatlan All I Want For Christmas című, 1994-es slágerét is.

És hogy honnan jöhetett az ötlet?

A 19. századi Felix Mendelssohn mindenki által ismert Nászindulója (a Szentivánéji álomból) pontosan ugyanezen akkorddal teremti meg

márpedig az esküvői bevonulásnál ünnepibb dolgot ugyebár elképzelni is nehéz volna.

A karácsonyi puding próbája az evés

Az internetnek és a kiapadhatatlan emberi kreativitásnak hála a kétkedők immár saját fülükkel is meghallgathatják, hogy mennyivel szomorúbb és/vagy nyomasztóbb karácsonyunk lenne, ha két (már említett) ünnepi kedvencünk történetesen mollban íródott volna.

A Judy Garlandtól Michael Bubbléig elénekelt Have Yourself a Merry Little Christmas például szabályos érfelvágós szerelmi balladává változik:

Mariah Carey hógolyózós ünnepi bolondozásából pedig vészjósló gótikus rockdal lesz, ha „mollosítjuk″ – és közel sem csupán a megváltozott hangszerelés miatt: