„A költőn keresztül mindig a Géniusz beszél. A Géniusznak pedig nincs neme” – vélekedett róla Jászi Oszkár és Szabó Ervin. Férfiak árgus tekintete alatt kiteljesedett irodalomtörténeti kincs, akinek a neve nem tűnhet el a múlt süllyesztőjében. Verseskötetek halmozója, tárcái és regényei honoráriumából kényelmesen megélő hölgyemény. A legelső ilyen. Rövid betekintés Erdős Renée írónő életébe.
Erdős Ifjúságunk című önéletrajzi írásának második fejezete így indít: Miről írok ebben a könyvben? Nézzük!
Az a megtisztelő felhívás ért, hogy írjam meg a memoárjaimat (...) A feladat súlyosabb és bonyolultabb, mint a gyanútlan olvasó gondolná (...) Nos, ezt a periódust, amit a nagy ciklusból kihagytam, a tespedés éveit, és hogyan lettem íróvá, és kinek köszönhetem első sikereimet, későbbi fejlődésemet, kik voltak, akik kivezettek a napfényre – ennek a történetét akarom megírni ebben a könyvben.
És megírta. A velejét legalábbis biztosan...
Az írónő életútját kutatva rengeteg ellentmondásba ütközünk, hiszen ahány forrás és cikk, annyiféle évszám váltakozik a karrierje kezdetéhez kapcsolódóan. Egy szó, mint száz – fiatal volt, de még mennyire! És persze nő, abból is a legnőiesebb, egy igazi feminista amazon, aki elsőként fogalmazta meg azokat a gondolatokat, amelyek nőtársai agyában csak felsejlettek, de a kezük már képtelen volt papírra vetni.
Az Ifjúságunkban őszintén írt lánykoráról és a karrierjét övező mítoszokról. Ám a könyv csak egy része az életútjának, hiszen Erdős Renée élete nem csak 416 oldalnyi szóból állt...
Ehrenthal Regina néven látta meg a napvilágot 1879-ben. A felvidéki Érseklélen sokgyermekes szegény magyar zsidó családba született bele, ám a rideg apjától nem sok törődést kapott. Győri diákéveiben egy bencés pap szárnyai alatt szorgalmasan bújta a könyveket, valamint betekintést nyert a francia és a német nyelv rejtelmeibe, na meg az irodalomba és az Újszövetségbe is. Kamaszként bátyjával Pestre utazott, hogy a Színiakadémián tanulhasson.
A színpad azonban nem hozta meg számára azt az áttörést, amit a fiatal lány remélt. A tengődés éveit követően mindezek ellenére sikerült a művészi pályán gyökeret vernie – csak éppen az irodalomnál kötött ki.
A kimondottan szép lány mágnesként vonzotta magához az embereket – elsősorban a férfiakat –, nem volt hát meglepő, amikor sorra elkezdtek rá felfigyelni a kor irodalmi nagyjai. A csinos külső csillogó belsőt takart, a kamaszkorból alig kinőtt hölgy versei azonnal levették a lábukról a legkomorabb urakat is.
Verseiben Renée a női lélek merész ábrázolójaként tette le a névjegyét. A nők szerelmi és testi vágyait dicsőítette, hiába reméltek tőle a kor szellemében tartózkodó, szűzies szavakat. Eötvös Károly volt az első, aki próza- és újságíróként is támogatta a lányt, a férfi vitte ugyanis az Egyetértés című laphoz, amelyben Renée később tárcákat publikált.
Eötvös adta ki a húszesztendős lány első verseskötetét is, amihez Jókait akarta felkérni, hogy előszót írjon. Igen ám, csakhogy Jókai éppen a szerelem foglya volt, és házasodni készült.
Így tehát maradta a mentor Eötvös előszava, méghozzá az író saját költségén. Egy szép hölgyért mindent...
A vakmerő gondolatok soha nem látott magasságokba emelték már a húszas évei elején. Erdős Renée olyan körökben találta magát, mint Jászi Oszkár, Szabó Ervin, Molnár Ferenc és Kiss József, akik nemcsak szakmai, de személyes tanácsokkal is ellátták a fiatal szerzőnőt. Jelenléte mindenkit megbabonázott, az irodalmi szalonok csillagaként tündökölt. Később még Ady Endre is „zseniális poétalányként” aposztrofálta őt.
Második, Versek címet viselő gyűjteményét Bródy Sándor szerkesztette. A kötet a női szuverenitást igyekezett megénekelni, a tabukat döntögető versek célba is értek. A Pallas Kiadó igazgatója, Pfeiffer Károly az üzlet mellett a nőt is felfedezte a versekben, hiszen egy csapásra beleszeretett a költőnőbe.
A pletykák szerint azért kérte fel Bródyt szerkesztőnek, hogy biztosítsa Erdős Renée helyét a szakmában.
Terve sikeres volt, hiszen a kötet 1902-ben mindent elsöprő erővel csapott le az olvasókra. Azonban a legtöbb férfihoz hasonlóan Bródy is beleesett a nőbe, amiből több évig tartó viharos kapcsolat született, a végén pedig mindkettőjüket felemésztette; olyannyira, hogy Renée zárdába menekült, míg a férfi öngyilkosságot kísérelt meg, ez pedig igencsak bemocskolta Erdős nevét. Ekkoriban megtűrték ugyan, de nem látták őt szívesen sehol. Kortársnője, Kaffka Margit sem volt oda érte, hiába voltak bizonyos mértékig sorstársak...
A káosz és a zaklatott évek után Erdős belevetette magát a húsz évig (1908–1928) tartó projektbe, vagyis az Ősök és ivadékok című önéletrajzi, az ortodox zsidóság mintegy szociográfiájának szánt regényciklus megírásába. Saját élete legalább annyira izgalmas volt, mint a karaktereié. A zárdában töltött korszak inspirálta a legnagyobb sikerét, az 1923-as Nagy sikoly című botránykönyvét is.
Az erkölcsös és konzervatív sajtó felhúzott szemöldökkel olvasta a regényt, ám a házasodni készülő lányok már-már szexuális útmutatóként rejtegették a kötetet a párnájuk alatt. A regény központi kérdése, vagyis hogy a nők nemi élvezete társadalmilag elfogadható-e, természetesen nem a leggyakoribb témának számított abban a prűd korban (főleg nem női szemmel nézve, pedig hát mégiscsak az ő testükről volt szó...).
A szakmai sikerekkel ellentétben a magánélete nem volt zökkenőmentes, többször is házasodott, és volt, hogy két lányát egymaga tartotta el. Írásaiból azonban jól meg tudott élni, ő volt a legelső magyar női szerző, aki kizárólag pénzért dolgozott. Olyannyira megszedte magát, hogy egy rákoshegyi villát is vásárolt.
A hírnév és a katolizálás ellenére azonban őt is utolérte a sorsa – 1938-tól nem publikálhatott, majd a deportálások elől is bujdosni kényszerült.
Lányai gondozták és rejtegették az idősödő írónőt, aki a felszabadulás után kifosztva találta a villáját. Végül 1956-ban elhunyt. Elfeledve, de az irodalomtörténetből nem eltűnve.
Merthogy mégiscsak ő volt az első hivatásos magyar írónő. Ezt pedig nem szabad elfelejteni...