Mit tehet az ember, ha egyedül marad, mert a férje egy nap elmegy dolgozni, de haza már nem jön többé? Mit tehet egy nő, ha már nyugdíjaséveit tapossa, és gyermekei rég kirepültek a családi fészekből? Mit tehet, ha a koronavírus eleve korlátozza a lehetőségeit?
Pálóczi Jánosné Edit világéletében aktív ember volt, hatalmas tudásvággyal. Könyvelőként dolgozott, negyed évszázadon keresztül egyetlen cégnél. A kihívások mindig megtalálták, és ő nem félt tanulni, így tudott fejlődni. Például akkor, amikor kézi könyvelésről át kellett állnia gépire.
De nem csak munkahelyéhez volt ennyire hűséges.
Férjével még a gimnáziumban szerettek egymásba, és az élet úgy hozta, hogy ezt a szerelmet 49 évig tartó házasság őrizte.
Majd egy napon Edit férje elment dolgozni, és nem sokkal később csöngött a telefon. A hívás után Edit tudta, az élet innentől kezdve már nem lesz ugyanolyan. A férje elhunyt. A szerelem maradt.
Az űrt viszont, ami a lelkében keletkezett, ki kellett tölteni. Ilyenkor, gyász idején, gyász múltával az ember két út közül választhat. Vagy a magányt és a fájdalmat, és bezárkózik az otthonába és azzal együtt önmagába is, vagy vesz egy nagy levegőt, és minden emlékével és fájdalmával elindul a boldogság felé. Edit, bár az utóbbit választotta, nagyon nehéz időszakon ment keresztül, két fia és unokái mindenben segítették.
Az idő telt, és Editbe visszatért az életkedv, a vágy az újra, az ismeretlenre. Egyszer meglátogatta őt az egyik fia, vele voltak gyermekei is, akik tanulás címszó alatt folyton a telefonjukat nyomkodták. Edit rákérdezett, hogy mit is csinálnak pontosan, és kiderült, hogy egy nyelvtanulást segítő applikációval angoloznak.
Mondtam nekik, ezt én is akarom! Gimnáziumban tanultam oroszt és angolt, de angolul még egy pohár vizet sem tudtam kérni. Így kezdtem el hetvenévesen angolt tanulni. Azt nem állítom, hogy elmehetnék tolmácsnak, viszont már eljutottam odáig, hogy angolul is meg tudom értetni magam. Lehet, magamtól soha nem tanultam volna így idegen nyelvet, de ez nagyon nagy örömforrást jelentett. Jó látni és érezni, hogy már ezt és ezt is tudom, és ha egy nap kimaradt a gyakorlás, az appon jött az üzenet: nem szabad lemaradni!”
A telefonon időközben megtanulta azt is, hogyan tud navigálni, tájékozódni a segítségével. Külföldi nyaralásakor nagy hasznát vette, amikor a barátnőjével egy európai nagyváros nevezetességeit látogatta meg, és akkor sem esett kétségbe, amikor a családjával nyaralt, a csapat egyik fele pedig lemaradt, köztük Edit is:
a telefonjára korábban letöltött egy alkalmazást, ami a családtagok helyzetét mutatja, így arra rápillantva könnyen megtalálta a többieket.
Edit nem is olyan régen hasznát is vette a frissen szerzett angolnyelv-tudásának. Azonkívül, hogy már angolul is néz filmeket a Netflixen és az HBO GO-n, az egyik tornafoglalkozáson – merthogy ilyenre is jár – megismerkedett egy holland állampolgárral, aki azóta már a barátnője, s aki magyarul egyáltalán nem ért.
Mert lám, nem csak a szellemi fejlődés a fontos. Edit tornázni jár, és a barátnőivel a vírus előtt rendszeresen eljárt tekerni is. De nem ám a terembe. Nem ám.
Nagymamák vagyunk, négyen-öten, és azt a nevet adtuk magunknak, hogy Fitness Ladies csapata. Tiszafüred és Poroszló között épült egy nagyon szép kerékpárút, és most nyáron többször is letekertük a húsz kilométert. Ennyi az út oda-vissza. Elsőre, mondjuk, nem sikerült végigtekernünk, de aztán azzal motiváltuk magunkat, hogy Poroszlón megjutalmaztuk magunkat egy fagyival.”
Ezeken a túrautakon Edit előszeretettel készít fényképeket is. Az egyik fia ugyanis fotós, akit sokat kérdezett arról, hogy miért úgy kell tartani a kamerát, mitől lesz egy kép jó.
Most a pandémia miatt a tornák és a bicikliutak ugyan elmaradnak – Edit a lépésszámláló órájával így is méri, eleget mozog-e, ha pedig esik, a nappaliban letáncolja a napi előírt mozgásmennyiséget –, a Fitness Ladies tagjai azonban Messengeren keresztül rendszeresen kommunikálnak egymással. Mindig megosztják, ha valaki olvasott egy jó könyvet, látott vagy hallott valami érdekeset.
Én csak azt nem értem, hogy miért unatkozik valaki. Mindenben meg lehet keresni az örömöt. Amikor nagyon szomorú vagyok, mert néha olyan is van, csak keresek YouTube-on valami szép relax zenét, hogy ki tudjak kapcsolni, és már ez nagyon sokat segít.”
Ha bármilyen technikai problémába ütközik, először mindig arra gondol, hogy
ha a gyerekek tudják, mi hogyan működik, azt ő is meg tudja tanulni.
És ha mégsem, még mindig ráér akkor segítséget kérni.
Edit úgy tartja, évek telnek el, amíg az ember megtanulja a szüleitől, a közvetlen környezetétől, hogyan működik a világ. Majd gyermeke lesz, és a tanítás feladata ráhárul – hogy aztán tőlük tanuljon új és új dolgokat.
Muszáj tanulni és fejlődni, mert ha ezekből az új dolgokból kimaradok, nem csak az életem lesz nehezebb, az unokáimmal sem tudnék egy nyelvet beszélni. De ilyen vagyok én, egy kíváncsi öregasszony.”
A kíváncsit aláírjuk, az öregasszonyt mi kérjük ki magunknak. A hetvenéves Edit egy gyermek lelkesedésével tanulja és látja a világot.