Kipróbáltuk a Brass: Birmingham nevű társasjátékot, és nem csalódtunk.
Rengeteg dologra terjed ki az, hogy mitől jó egy társas, így egy igazán működőképes és komplex játékot létrehozni eleve művészet.
Ezt haladja meg a Brass: Birmingham nevű 2018-as társasjáték, ami a Gémklubnak hála tavaly magyarul is megjelent.
A játék tervezője Martin Wallace, aki már több mint húsz éve futószalagon ontja magából a társasokat. Leginkább történelmi témákat dolgoz fel, és ami nagyon különleges: nála a játék témája és mechanizmusa kéz a kézben jár.
Ami azt jelenti, hogy az okosan kitalált szabályrendszer nemcsak a játék szempontjából él meg, hanem minden lépés, következmény és hatás is hű a történethez.
A Brass: Birmingham Angliában, az ipari forradalom korszakában játszódik, ennek megfelelően nem harsány színekkel tarkított társasra kell számítanunk. Kicsit sötét, elég füstös, de ezzel együtt a dizájn kifejezetten jól néz ki.
A tábláknak két oldala van, ennek semmi jelentősége, csupán a készítők kedveskedtek a játékosoknak, hogy ne egy üres hátterű táblát kapjanak, a játéktérről inkább festettek egy nappali és egy éjszakai változatot.
A táblán megtalálható városok és épületek mind léteznek, illetve léteztek.
Maximum négyen lehet játszani, viszont nyolc (hat férfi és két női) karakter közül választhatunk. A dolog szépsége, hogy ők mind valós személyek, akik részt vettek az iparosodás folyamatában. A szabálykönyv külön részt szentel nekik, mindenkiről megtudhatjuk, ki ő, és mit csinált. Ez ugyan nem tesz hozzá a játék menetéhez, ellenben szép gesztus.
A szabályok egyszerűek, gyorsan és könnyen felfoghatók, a játék menete az elsőtől az utolsó percig képes lekötni az agyat, megállás nélküli gondolkodásra késztet, így nem csoda, hogy
a Brass: Birmingham a Board Game Geek ranglistája dobogóhelyére ugrott.
Ha valaki ezt játssza, nem nyúl a telefonjához, nem kezd el mellette zenét hallgatni, és a Mónika-show legfelkapottabb pillanatait sem nézi a háttérben. Maximálisan arra koncentrál, ami az asztalon történik. Ennek oka pedig az, hogy a felállított taktikánk egyetlen pillanat alatt mehet a levesbe, ha nem figyelünk oda, a játék ugyanis interakciókra épül.
Az ellenfél döntései olyan mértékű változást eredményezhetnek, hogy attól válik függővé soron következő lépéseink értelme. Ez azt is jelenti, hogy ha valamit előre elképzelünk, és ahhoz görcsösen ragaszkodunk, figyelembe sem véve a piaci mozgásokat, esélyünk sincs a győzelemre.
Az, hogy a játék szabályrendszere a valóságra épít, külön élvezetes elem. Például, ha az egyik játékos nyersanyagot termel, azt attól még egy másik játékos is felhasználhatja. Kegyetlenül hangzik, de senkinek nincs egyértelmű előnye: ha elköltjük egy másik játékos nyersanyagát, azzal neki is pontokat generálunk, így előfordulhat, hogy a végén mi járunk rosszabbul.
A játék Két részre oszlik: csatorna- és vasúti korszakra.
Minden körben játékosonként két akciót kell végrehajtani, minden akcióhoz kártyát kell felhasználni, akkor is, ha nem a kártya tulajdonságait szeretnénk beváltani, hanem valami teljesen független dolgot lépünk. Ez nagyon fontos, mert mind a két korszak addig tart, amíg az összes kártyát fel nem használtuk.
Ez pedig kulcsfontosságú elem, hiszen így minden egyes lépésnek hatalmas értéke van.
Mikor először elfogy a pakli, és mindenki felhasználta az általa felhúzott lapokat, akkor ér véget a csatornakorszak. Ilyenkor, a játék felénél is van eredményszámlálás, majd a tábláról a felhasznált, egyes szintű épületek és a hajóhálózat is megköszöni a munkát, visszamegy a dobozba.
A játék második felében már vasúti hálózatokat kell építeni, így például a szén egyből felértékelődik, ezzel is alátámasztva, hogy míg csónakot könnyen építhetett bárki, a vonathoz már nemcsak pénzre, szénre is szükség van.
A játék másik izgalmas akciója, hogy kölcsönt lehet felvenni. Sőt enélkül szinte lehetetlen egyről a kettőre jutni. De az már nagyon nem mindegy, hogy egy játékos mikor teszi ezt meg. Ellentétben más játékokkal, ahol a lényeg, hogy az ember pénztermelő gépezetet hozzon létre.
A Brass: Birmingham végtelenül izgalmas játék, sosem ugyanolyan, nem kiszámítható, és menete, alakulása rengeteg dologtól, főleg a játékosok döntéseitől függ.
Az alapokat könnyű megtanulni, de sok idő kiismerni a jó stratégiákat. A játék úgy repít vissza az ipari forradalom idejébe, mint Tom Denem naplója az ötven évvel ezelőtti Roxfortba: mintha tényleg ott lennénk.
Egyetlen negatívum, hogy a játék anyaga nem a legpraktikusabb. A kártyák könnyen meghajlanak, illetve nagyon kell figyelni minden apró elemre, mert rengeteg a fontos kis lapka.
Ettől függetlenül remek szórakozási alternatíva. Aki szeretik a stratégiai játékokat, annak közkedvelt darab lehet a Brass: Birmingham.