A pandémia alatt kénytelenek vagyunk rendhagyó módon informálódni. A Pesti Bölcsész Akadémia történelmi témájú online kurzusai betekintőt nyújtanak a magyar arisztokrata nők életébe is. Szécseyné Bittera Éva előadása alapján most a Horthy-érába kalauzoljuk Önt vissza!
A magyar arisztokrácia a nemesség felsőbb rétege volt, ugyanis a nemesség két fő részből állt: köz-, illetve főnemességből. A két réteg hiába volt hasonló, a tagok nem keveredtek egymással. Szinte sohasem...
Az arisztokrácia képviselői a kollektív tudatnak és a közös tapasztalatoknak köszönhetően tartoztak össze. Tagjai belátták, hogy sosem válnak egyetlen masszív, homogén réteggé vagy közösséggé, de a hasonló tapasztalatoknak hála megszületett a főnemes – elsősorban – nőket összekötő kapocs, ami az idő múlásával vassá szilárdult, és a szóban forgó hölgyeket és asszonyokat a sorsuknál fogva homogenizálta, már-már egybeolvasztotta.
A krízishelyzetek (legyen szó a háborúról, a kitelepítésekről vagy a birtokok felparcellázásáról) szintén olyan meghatározó pontok voltak az arisztokrata nők életében, amelyek az egymás iránt érzett szolidaritást vagy összetartozás-tudatot erősítették. Tökéletes példa erre mind az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, mind pedig a trianoni békediktátum.
Mivel ezek az arisztokrata fiatalok már a Monarchiába, ezzel együtt pedig a Habsburg-uralomba születtek bele, semmiféle kapcsolatuk vagy viszonyítási alapjuk nem volt az anyaországhoz, vagyis a korábbi Magyar Királysághoz. A dualista állam stabil, megrendíthetetlennek tűnő háttér és idea volt az emberek szemében. A történelem azonban máshogy alakult...
A család fenntartása szempontjából kiemelt szerepet kapott az ismerkedés. A legfontosabb esemény az első bál volt, hiszen itt már feleségjelöltként, vagyis eladósorban levő lányként ropták a táncot. Az arisztokrata lányoknak egy-két (legfeljebb három) szezonon belül ajánlott volt megházasodni, méghozzá a mulatságon kiszemelt férfiúval. Igyekezni kellett, hiszen a bálszezon csak karácsonytól farsang idejéig tartott...
Az arisztokratáknál már elfogadott volt a szerelmi házasság, habár még mindig nem ez volt a mérvadó mód a kapcsolatok létrejötténél. Született házasság például színésznővel vagy balerinával is, ám ez még mindig egyfajta megbélyegzésnek számított, hiszen ezek a hölgyek (vagy éppen urak) mégsem voltak arisztokraták.
A Horthy-korszakban már egyre kevésbé volt szembetűnő az arisztokrata férfiak és nők megkülönböztetése, és nem volt ez másképpen a gyermekeknél sem. Igyekeztek a fiú-lány spektrumon kívül gondolkodni, inkább magára a gyermek lényére fordították a hangsúlyt.
Fontos szerepet kapott a gyermekkor, az ifjúság éveinek kiélvezése és a gyermeki lét vidámmá tétele. A korábbi generációkkal ellentétben a század első felében született gyerekeket tehát sokkal inkább részesítették koruknak megfelelő neveltetésmódban, mint idősebb rokonaikat, akiket inkább kis felnőttként kezelték.
A főnemes és családja általában két helyen lakott. Ősztől tavaszig a fővárosi rezidenciában, míg a melegebb hónapokban a birtokán tartózkodott. (A MuseuMap archívumában több kastélyt, illetve korábbi arisztokrata generációkat ábrázoló fotókat is megtekinthet.) A legtöbb gyermek vidéken született, méghozzá nem kórházban, hanem ezeken a családi birtokokon. (Az említett gyerekeknek a saját utódai azonban már legtöbbször kórházban jöttek világra.) Gróf Andrássy Gyula unokái mintapéldái voltak a kor főnemesi neveltetésének, még akkor is, ha anyjuk, Zichy Eleonóra nem a megszokott módon bánt velük.
A gyerekek nevelése fontos volt, ám mint az a legtöbb forrásból kiderül, nem a szülők, hanem elsősorban nevelőnők viselték a kicsik gondját. Az édesapával és édesanyával legfeljebb a közös étkezés vagy ünnepségek óráiban volt „szerencséjük” találkozni.
A nevelőnő volt az egyetlen biztos pont az arisztokrata kisgyerek életében, aki olyannyira hozzánőtt a „törpékhez”, hogy mindkét fél traumaként élte meg, amikor a nevelőnőt elbocsátották, vagy a család külföldre utazott.
A család magasztalása volt a legfontosabb része a főnemesi nevelésnek. A família életszemlélete, világnézete, a cselekedetei elemzése, az írott és féltve őrzött visszaemlékezések, valamint a történészek által vizsgált források mind-mind ezt a tényt támasztják alá. A szellemi tudatosság legalább annyira jelentős volt – ha nem fontosabb –, mint a vagyon és a birtokok továbbörökítése.
Trianon ebből a szempontból is vízválasztónak bizonyult, a család ugyanis felelősséggel tartozott nemcsak önmagáért, de a háznál dolgozó személyekért (például a nevelőnőért) is. Az emberek (így tehát a gyerek) egyénisége teljesen háttérbe szorult, a család egészének érdekei váltak fontosabbá. Az individuum tehát alulmaradt a közös érdekekkel szemben.
A lányok általában otthon tanultak, a tananyag elsajátításában tanítónők, házi tanítók és pedagógusok voltak segítségükre. Mivel a főnemesi lánygyermekeknek is kötelező volt számot adni a tudásukból, a legközelebbi leányiskolában vizsgáztak. Andrássy Klára például a ma Veres Pálné Gimnáziumként ismert intézményben szerzett érdemjegyeket. A lányok tanultak magyarul, franciául, németül és angolul is. Elsajátították a táncolást, a lovaglást, sőt a kerékpározást is. Kötelező volt a hittan, a napi háromnegyed óra séta, valamint a vasárnapi rendrakás is.
Az első világháborúból az arisztokrata nők főleg ápolónőként vették ki a részüket. A hadikórházakat gyakran az adott főnemes birtokából alakították ki, önkéntes alapon. A nők tanfolyamot végeztek a hatékony munka érdekében. A gyerekek azonban még túl fiatalok voltak a munkához, így ők inkább „csak” segélyakciókkal tudtak segíteni a sebesülteken vagy rászorulókon.
Tanulópénznek az is tökéletes volt...
(Borítókép: FORTEPAN / Zichy)