Index Vakbarát Hírportál

Goán tartják a Hasadék című magyar film világpremierjét

2021. január 16., szombat 10:47

Krasznahorkai Balázs első nagyjátékfilmje az 51. Goa Nemzetközi Filmfesztivál elsőfilmes versenyén mutatkozik be – adta hírül az Nemzeti Filmintézet.

A Hasadék egy apa-fiú történet, magashegyi tájakon játszódó dráma, a balladák hangulatát idézi meg. Egy erdélyi származású magyar orvos az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok hegyei közé, szülőfalujába. Hazatérésekor találkozik a tizenhét éve nem látott kamasz fiával, s rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz. Krasznahorkai Balázs filmje a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket.

Az IFFI (International Film Festival of India) az ázsiai ország legnagyobb és legnevesebb filmszemléje. Helyszíne pár éve Goa városa; 1952 óta minden év novemberében rendezik meg.  

A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAOF) által A kategóriásként elismert fesztivál rendjét a koronavírus-járvány kicsit megváltoztatta: a meghívott 2020-as filmek csak idén mérettetik meg magukat, január 16–24. között.

Magyar alkotás nem először vesz részt a fesztivál programjában, 2019-ben három magyar filmet is vetítettek Goában: Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című filmjét (nemzetközi premierje épp ezen a fesztiválon volt), Ujj Mészáros Károlytól az X – A rendszerből törölve című krimit, és a versenyprogramban szerepelt Deák Kristóf tévéfilmje is, a Foglyok.

Idén egy film képviseli Magyarországot. A Hasadék főszereplője a Saul fiából és az Apró mesékből ismert Molnár Levente, rajta kívül szerepet kapott még Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente és Lovas Rozi, és más magyar és nemzetközi színészek is feltűnnek a produkcióban.

A Hasadék operatőre Réder György, producere Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás.

Rovatok