Hatvanöt évesen meghalt Mira Furlan, a Lost és Babylon 5 sztárja. A hírt a Twitteren jelentette be családja, illetve a Babylon 5 rendezője, J. Michael Straczynski is részvétet nyilvánított. Úgy fogalmazott,
nagy szomorúság éjszakája ez, mert barátunk és bajtársunk arra az útra ment, ahol már nem érhetjük el. De mint minden dologban, itt is idővel utolérjük őt, és hiszem, hogy sok történetet kell még elmondania nekünk, és sok új szerepet kell megosztania az univerzummal.
A horvát színésznő összesen 90 filmben és sorozatban szerepelt. Halálának okát egyelőre nem lehet tudni, csak annyit, hogy bejegyzésében Straczynski ír arról, hogy tudni lehetett, hogy a színésznő egészsége „elhalványul”.
Mia Furlan Horvátországban született, és mielőtt 1991-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött volna, a Horvát Nemzeti Színházban dolgozott.
1993-ban Delenn szerepét szánták neki a Babylon 5 című televíziós sorozatban, amelynek öt évadában szerepelt. 2004-ben a Lost című sorozatban Danielle Rousseau-t alakította.