Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Walter Bernstein amerikai forgatókönyvíró

2021. január 24., vasárnap 14:58

101 éves korában elhunyt Walter Bernstein amerikai forgatókönyvíró, akinek nevéhez számos világsiker – többek között A hét mesterlövész és a Viszontlátásra a pokolban című filmek - forgatókönyvének megírása fűződik – írja az MTI. 

A hírt a filmes barátja és munkatársa, Howard Rodman, az amerikai forgatókönyvírók céhének (WGA) egykori elnöke tette közzé a Twitteren. 

Felesége, Gloria Loomis közlése szerint Bernstein halálát tüdőgyulladás okozta.

Bernstein a második világháborúban kezdte pályafutását haditudósítóként, ezt követően fordult a forgatókönyvírás felé. Az 1950-ben azonban sok pályatársával együtt tiltólistára került Hollywoodban.

Úgy vészelte át ezeket az éveket, hogy "frontembereket" keresett, akik a nevüket adták a forgatókönyvekhez, melyeket ő készített és aztán ezek alapján készítettek el számos tévés és filmes produkciót. 

Élményei alapján,  Woody Allen főszereplésével készült az 1976-os A jónevű senki, avagy a stróman (The Front) című vígjáték, melyért Oscar-jelölést kapott.

A listáról az ötvenes évek végén került le, ekkor írta a Sidney Lumet rendezte Egy olyanfajta asszony (That Kind of Woman) forgatókönyvét. A film főszerepét Sofia Loren játszotta.

Nem sokkal később már A hét mesterlövész forgatókönyvén dolgozott, majd a Something's Gotta Give-en, melynek forgatását Marilyn Monroe halála miatt sosem fejeztek be.

Számos filmes munkája közt volt a Sean Connery főszereplésével készült 1970-es Viszontlátásra a pokolban vagy a Ház a Carroll Street-en 1988-ból.

Bernstein 1994-ben életműdíjat kapott az amerikai forgatókönyvírók céhétől. 

Rovatok