Gyeőry Balázs bábjai olyannyira magukon viselik készítőjének stílusjegyeit, hogy szinte mindegy, melyik típusú alkotásával találkozik az ember, felismeri bennük a művészt. Legyen szó karácsonyi manókról, tavasztündérekről, személyeket ábrázoló babákról.

Gyeőry alkotásai ezért is megosztóak. Vannak, akiket a figurák megrémítenek, ijesztőnek találják azokat, mások rajongásig szeretik a munkáját, és gyűjtőkké válnak.

A művész már kicsi korában alkotó lélek volt: amíg más gyerekek az óvodában sárból várat építettek, ő abból is lényeket próbált formálni. Később kiderült, jól megy neki a rajz, így művészeti előkészítőbe járt, ám kamaszkoráig nem nagyon tudta, hogyan tudná alkotásokra váltani a benne lévő kreatív energiát. Amikor pedig 14 évesen felvételizett a pécsi művészetibe, azt nem tudta eldönteni, melyik művészeti ág áll hozzá a legközelebb.

Végül az ötvös szakot választottam, és mikor kérdezték, miért pont azt, csak annyit tudtam mondani, hogy kizárásos alapon. Nem is vettek fel. Utólag úgy érzem, a kerámia mellett kellett volna döntenem, mert nem sokkal később kiderült, a mintázás áll hozzám a legközelebb.

A bábkészítés viszont mindig érdekelte. Misztikusnak találta, hogy életet öntsön egy lelketlen anyagba. Tizennyolc éves korában a kezébe akadt egy nagy babakönyv, amiben rátalált egy amerikai művész, E. J. Taylor munkáira, aki a Tiffany kirakatába is készített babákat. Az a stílus egyetlen pillanat alatt lenyűgözte, és a felismerés, hogy „ilyet is lehet”, egy egészen új világot nyitott meg előtte.

A nagymamám testvére jóban volt Kós Lajossal, a Bóbita Bábszínház alapítójával. Vitéz Lászlóval sorra nyerték az aranyérmeket. A figurához én is kötődtem, készítettem is egy Vitéz László bábot, amivel besétáltam a bábszínházba. Előadtam egy etűdöt, mire felvettek öszvérnek. Ez azt jelentette, hogy bábozhattam és a műhelyben is tevékenykedhettem. Aztán egyszer visszanéztem magam a felvételen, és rájöttem, hogy botrányos, amit csinálok, így a színészetet abbahagytam.

Bábkészítőként viszont kapta a pozitív visszajelzéseket. Egyik ismerőse egyszer magával vitte Gyeőry egyik babáját Japánba, egy ottani bábkészítő művészhez, aki atomjaira szedte a babát, és megállapította: ügyes munka.

A babák pedig itthon szép lassan elkezdtek beköltözni a budapesti luxusvirágboltok kirakataiba, így rengeteg turista ismerkedett meg az elsőre kicsit furcsának tűnő, mégis lenyűgöző figurákkal. A babák híre szétfutott a nagyvilágba, és Gyeőry egyre több országból kapott megrendeléseket.

Valaki egyszer azt kérdezte tőlem, hogy, te melyik bolygóról csöppentél ide? Igazából ezt a kérdést meg tudom érteni, mert azt vettem észre a munkáimon, hogy mióta teozófiával foglalkozom, és egyre inkább beleásom magam, úgy mélyülnek a babák is.

Több kiállítása is volt, mindig más típusú babákkal, főként Pécsett és Budapesten. Köves Tamás karikaturistával volt közös kiállításuk, ahol Gyeőry rajzok alapján készített bábokat. Strassz A. Cirivel pedig Mozdulatok, síkok címen állított ki Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában.

Mivel itthon alig van olyan művész, aki meg tudna élni csak a bábkészítésből, ezért nem csoda, hogy Gyeőry is több helyen dolgozott már. A bábszínház után vonzotta a gasztronómia, majd elvégzett egy ápolói képzést. Dolgozott pszichiátrián, idősekkel, a nagymamáját is ő ápolta.

Az emberek, akiket megismert, a munkahelyek, ahol dolgozott, az élethelyzetek, amelyekkel találkozott, mind hatással voltak készülő bábjaira. Az idős arcvonások, a hajlott hátak, a csöndes, sokat élt tekintetek mind visszaköszönnek munkáiban. Bábjait főként dekorációs elemnek rendelik, de kérik arra is, hogy valós személyt formáljon meg babaként.

Volt olyan megrendelőm, aki egyik üzlettársát mintáztatta meg. Azt mondta, a kollégáját még sosem látta mosolyogni, kivéve akkor, amikor a babát odaadta neki. Akármennyire félelmetesnek látják is a bábjaimat, velük mindenképpen a fényt akarom megmutatni. 

(Borítókép:  Gyeőry Balázs bábjai. Fotó:  Gyeőry Balázs)