Ha egy társulatban a női szerepeket férfiak játsszák, ahhoz nyilván minden befogadónak van egyfajta viszonyulása. Van, aki azt mondja, ez nevetséges, mások szerint mondvacsinált, a harmadik szerint micsoda nyitottság és progresszió, a negyedik szerint pedig ez csak arról szól, hogy már nem tudnak mit kitalálni. Ezek együttesen mind lehetnek érvényesek; meglátjuk, a befogadó mire megy az újfajta találkozással.
A balett22 nevű, nemrég létrejött San Francisco-i társulatban bőséggel lesznek ilyen újfajta találkozások, mi több, bizonyára meghökkenések is.
Annak dacára, hogy már maga a társulat létrejötte is a nemi keveredésnek és az ezirányú nyitottságnak köszönhető.
Történt ugyanis, hogy az egyik alapító, Roberto Vega Ortiz tavaly nyáron spicc-cipőben táncolt, és ilyen képet tett föl magáról az Instagramra #férfi balett-táncos, vagyis #maleballetdancer hashtaggel, mire rendre másra hasonló fotókat kezdtek posztolni magukról férfi balett-táncosok a világ minden tájáról.
Innen jött az ötlet, hogy ez akkor mást is, másokat is érdekelhet, és Ortiz lakótársnőjével, Theresa Knudsonnal, aki történetesen klasszikus balett-táncos, és még üzleti diplomája is van, megalapította a csak férfiakból álló társulatot.
A cél az volt, hogy klasszikus balett-társulatként feszegessék a balettművészet lehetőségeinek határait, és produkcióikkal megtörjék a normatív genderhagyományt.
Márpedig az a klasszikus balettben jócskán van, évszázadok óta rögzülten, szinte elmozdíthatatlanul. Itt a férfi férfi, a nő nő. Most azonban Odette-Odyle, Sylvia, Giselle, Kitri és Mária hercegnő is lehet férfi, női jelmezben, a nőknek szánt, nőknek írt koreográfiával.
A társulat működési alapelveit a testalkati, nemi és faji megkülönböztetés ellenében fektették le,
ami persze nem azt jelenti, hogy itt bárki lehet balett-táncos, mert azért a műfaj diktálta igen szigorú követelmények nem lesznek kevésbé rigorózusak. Az izomerő, hajlékonyság, tágság, ritmusérzék, különleges koordinációs és izolációs képességek és a művészi kifejezőerő nem hiányozhat a repertoárból.
Ehhez jön az újfajta koncepció, miszerint nem pusztán arról van szó, hogy férfiak táncolnak csak férfiszerepeket, hanem a női szerepeket is férfiak táncolják, és ez nyilván az előadáshoz hozzá is tesz – vagy épp elvesz. Mindenképp hozzátesz annyiban, hogy mégiscsak újdonságról van szó, ugyanakkor a női esszencia, a belülről fakadó szerepformálás, azonosulás és színpadi átlényegülés veszhet el.
Spicc-cipőt már korábban is láttunk férfiakon, mi több, az igény is létezett már egy ideje a klasszikus férfi balett-táncosok körében, ezért el is kezdte gyártani ezeket egy orosz cipőkészítő cég.
Rudolf Nurejev orosz balett-táncos tiszteletére el is nevezték Rudolfnak ezeket a férfi spicc-cipőket.
Michelle Dorrance koreográfus pedig már aszerint válogatta legújabb, az American Ballet Theatre számára készülő előadása férfi táncosait, hogy jártasak-e a spicctechnikában.
A csupa férfiból álló balett-társulat sem forradalmi ötlet már, hiszen 1974 óta működik a híres Les Ballets Trockadero de Monte Carlo, ahol szintén férfiak játszanak női szerepeket, de ők inkább kifigurázzák a klasszikus balett merevségét, és egyfajta paródiát nyújtanak. A balett22 társulat tagjai közül néhányan épp innen érkeztek, most tehát komolyra fordíthatják az eddig idézőjelbe tett munkájukat. (Ők néhány éve Budapesten is felléptek, és bemutatták a klasszikus balett nemi szerepeit felforgató előadásaikat.)
Hogy mire jut a balett22, a jövő zenéje. Mindenesetre a női szerepek megmaradnak darabjaikban, csak épp férfiak játsszák el. Ki tudja, hátha ez segít a művészi-emberi közelebb kerüléshez.
Borítókép: Facebook / Ballet22. Fotós: Max Sachar – Concept o4