Börcsök Enikővel az SZFE Ódry Színpadán dolgoztam együtt. Muskátné szerepét játszotta Molnár Ferenc Liliom című darabjában. Unikális tehetség volt, akitől rengeteget lehetett tanulni. Nemcsak érzelmeket, de gondolatokat volt képes kifejezni elképesztő intelligenciával, kérlelhetetlenséggel és mély emberismerettel. Később a Vígszínházban láttam őt a Zsótér Sándor rendezte Kaukázusi krétakörben, Azdak szerepében nyújtott felejthetetlen alakítást. Úgy tudott fogalmazni, hogy
minden szavát érthette az ember akár harminc méter távolságból is úgy, hogy közben egyszer sem emelte fel a hangját.
Aztán ő volt az, aki ugyanabban az épületben kollégái védelmében bátran kiállt. Az emberséget helyezte szembe a szakmai könyörtelenséggel. Bár tudta, hogy a színház néha kegyetlen, de a végtelenségig nem volt hajlandó beletörődni az elnyomásba. A teste soha nem hagyott neki nyugalmat, borzalmas szenvedéseken esett át, de ő küzdött, harcolt az életért. Soha nem adta fel, amíg aztán... Meghalt. Elment. Nincs köztünk többé. Kibírhatatlan, elfogadhatatlan, de meg kell tanulnunk együtt élni vele: nincs többé. Amit tehetünk, hogy megígérjük neki, soha nem feledjük el, nevét mélyen az eszünkbe véssük: Börcsök Enikő. Legyen békés, nyugodt álmod! Küzdelmed, amely annyi erőt adott sokaknak, most véget ért. Isten veled!
Az egyik legnagyobb, mégis legszerényebb színésznőnktől kell búcsúznunk. Börcsök Enikőt nem csak a közönség, a kollégái is nagyon szerették.
Nem volt olyan műfaj, amiben ne tudott volna maradandót nyújtani,
pedig pályája jelentős részében harcolnia kellett a betegséggel. Egy színésznői pálya megkoronázása lehetett volna számára Az öreg hölgy látogatásának címszerepe a Vígszínház színpadán, azonban állapota és a járvány miatt végül nem játszhatta el a közönség előtt. Isten nyugosztalja!
Börcsi... A két év a szentesi gimnáziumban, a közös emlékek, köztük olyanok, amik egy életre különös köteléket vontak közénk. Nem dolgoztunk sokat együtt. De tudom, láttam és mindig tudni fogom, hogy milyen csodálatos és különös színésznő voltál.
Nem nagyon van mit mondani... Mert ez így nem nagyon fair... 53 évesen. Nyugodj békében.
Börcsök Enikő nem hihette, hogy fékevesztett igazságvágyát egyetlen percre is megzabolázták volna az évek. Talán csak annyi történt, hogy az igazmondást nem eszköznek tekintette, hanem célnak. Azt állította színészi célkeresőjének középpontjába, és nem vétette el, ha egyszer ráakadt. – Csak odagondolok – mondta az osztályának pár éve. – Ennyi a színészet, nem a csinálás. Érti, aki érti.
Albérletekből a Rózsa utcáig, Kaposvártól a Vígszínházig, próba előtti dialízisektől a műtőasztalokig vitt az útja. Az igazságkeresésben és az önfeloldás önpusztítása közben túlontúl sok kiválasztott salakanyag akadhatott el a veséjében.
Eddig és mindig a színháza szerepekkel várta Börcsi gyógyulását.
Ő meg játszott a színháza pincéjétől a padlásáig, és játszott a Transzplantációs Klinika előadó-helyiségében
a kezelőorvosainak helyzetgyakorlatokat. A professzorok rajta, vele tanulták, hogyan kell a gyász pillanataiban egy másik életre koncentrálni. Tette – hálából a veséiért, és tiszteletből a donorért. Börcsök egyszerű igazmondása a démonainak köszönhető. Ne akarjunk találkozni velük.
Börcsök igazságérzet-alapjára összetartozásvágy épült. Békésebb időkben kicsiny színpadot építtetett a szobája sarkába, hogy elé ültesse színházban megfáradt kollégáit, és vidéki-színházi-klubot éreztessen velük. Együvé tartozást, akolmeleget, közös baráti sorsot. Műsorról is gondoskodott, színházon túli meghívottakról. Remélte, van megismerhető élet a nézőtéren ülve is.
Karrier helyett szakmában gondolkozott.
A békésebb idők elmúltával legördült a régi vígszínházi függönyből varrt kortina a kis házi színpadra. Mára talán csak a takarítónő lép föl rajta, a porszívóval, ha megvan még, ha szét nem verte az új lakó mint értéktelen huncutságot.
Börcsök Enikő a Pinceszínházban is otthon érezte magát az elmúlt években, szerepelt A Gézagyerek és a Marvin szobája című előadásainkban, nálunk debütált rendezőként, ő állította színpadra A Herner Ferike faterja című előadásunkat. Az egyik legnagyobb magyar színésznőt és barátunkat veszítettük el.
A Vigyázz rám című dallal emlékezik rá, melyet Börcsök Enikő énekel még nagyon fiatalon.
Vígszínházi kollégája, aki Börcsök Enikő helyett játszotta betegsége miatt Az öreg hölgy látogatása címszerepét, csak ennyit írt Facebook-oldalára: Nincsenek szavak. És egy közös fotóval búcsúzik, melyen tüzet adnak egymásnak.
(Borítókép: Peacockné szerepében Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusopera című színművének próbáján a Vígszínházban, 2015. március 12-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)