1889. január 30-án történt a mayerlingi tragédia, a dualizmus történetének egyik szomorú eseménye. Sisi és Ferenc József trónörökös fia, a 31 éves Rudolf kegyetlen módon végzett önmagával, valamint 17 esztendős szeretőjével. Az indíték mindmáig tisztázatlan, a koronaherceg gyermekkora azonban választ adhat a felmerülő kérdésekre.
Vér Eszter Virág történész és Borovi Dániel művészettörténész „Sisi-szakértő”. A Monarchikum Kutatócsoport tagjai az uralkodópárnak a gyermekéhez intézett levélváltásain túl többet is elárultak a dinasztia tagjainak mindennapjairól.
Az elsőszülött fiúknak, különösen a társadalmi hierarchia csúcsán, születésük pillanatától fogva meg kellett felelniük környezetük velük szemben támasztott elvárásainak, a rájuk váró szerepeknek, és felelősséggel tartoztak a családjuknak, őrizve annak jó hírét.
Rudolfnak is ilyen gyermekkor jutott osztályrészül, kiskorától szoktatták hozzá a különböző tevékenységi körökhöz. Amikor saját – magyar kiegészítésű – ezredét háromévesen fogadta, az erről készült beszámoló alapján apja számonkérte rajta nem megfelelőnek ítélt viselkedését, megszeppentségét.
A legnagyobb nehézséget az apa és fia közötti jelentős habitusbéli eltérés okozta.
Rudolf az uralkodóval ellentétben szenzibilis, szorongásra hajlamos fiú volt, de korán megmutatkozott rendkívüli intellektusa is. Fizikai megerősítését kívánták elősegíteni korának nem megfelelő katonás nevelésével, ami hamarosan életveszélyes állapotba sodorta, és már 4-5 évesen pszichés problémák jelentkeztek nála.
Szerencsére Sisi az utolsó pillanatban közbelépett, ultimátumban fenyegetve meg 1865 nyarán a férjét; amennyiben nem kapja meg a saját és gyermekei fölötti (ön)rendelkezési jogokat, elhagyja a császárt, és végleg távozik az udvarból. A hatalmas birodalom katolikus uralkodójaként Ferenc József nem engedhetett meg magának egy ilyen természetű botrányt.
A gyermekek így a korábbi tradicionális nevelés helyett liberálisabb szellemben nevelkedhettek.
Míg Ferenc József Isten kegyelméből uralkodó államfőnek tartotta magát, az egységes birodalom hívének, addig fia uralkodóeszméje az angol alkotmányos monarchiában gyökerezett, és frankománként a Harmadik Francia Köztársaság eszmeiségével azonosult. A Victor Hugo által megálmodott európai egyesült államok mintájára tervezte átalakítani a monarchiát, előítélet-mentes gondolkodása a nemzetiségek jogainak biztosításával, valamint a kisebbségek támogatásával is párosult.
Filoszemitizmusa kiváltotta az udvari társadalom és az antiszemita körök nemtetszését, ahogyan Erzsébet Heine-rajongása is.
Rudolf a maga választotta környezetében úgynevezett polgári elemekkel, intellektuális igényeit szolgálva értelmiségiekkel keresett kapcsolatot. Az alattvalókkal megváltozott érintkezési formák jegyében kiemelt szerepet tulajdonított a sajtónak, törekedett a tudatos imázsépítésre. Botrányosnak, normasértőnek vélték kapcsolatát az ellenzéki, liberális sajtó egyik meghatározó alakjával, a zsidó Moritz Szepsszel, akinek (álnéven) Neues Wiener Tagblatt című lapjába rendszeresen publikált.
Ferenc Józsefet, noha nem számított trónörökösnek, Rudolfhoz hasonlóan tudatosan készítették fel a leendő uralkodó szerepére, bár az 1848-as forradalmak félbeszakították a képzését. Ez a nevelésében megmutatkozó éles cezúra hatással volt a fiánál alkalmazott nevelésre.
Rudolf számára az uralkodó igyekezett megkönnyíteni az átmenetet és kedvezőbb lehetőséget biztosítani ifjúsága „kiélésére”, amelytől az uralkodót a trónra lépésével megfosztották. Nagykorúvá válásának évében apja úgy határozott, nem kívánja őt korlátozni. Kárpótlásként azért, mert nem engedte meg Rudolfnak egyetemi tanulmányok folytatását, más területeken tervezte fia figyelmét lekötni. A kicsapongó életvitel, amit Rudolf a gondosan szabályozott tanulmányait és a katonai képzését követően folytatott, kiszakította a korábbi megszokott, rutinszerű, kötelességteljesítésnek szentelt életéből.
Felnőttként légüres térbe került, elsősorban reprezentációs és katonai jellegű – szellemileg nem kielégítő – feladatokat jelöltek ki számára. Az áhított életcélokat, így természettudományos ambícióit az uralkodó nem támogatta. Az ezek helyett rárótt, súlytalanként megélt megbízatások céltalanná tették. Az útkeresés hónapjai után apja döntése nyomán új székhelyén, a prágai Hradzsinban élt rendezettebb életvitelt.
Katonai teendői mellett éjszakáit tanulmányaira, írásra vagy továbbra is egyéb örömszerzésre fordította. Önpusztító kettős élete rombolta fizikai és mentális egészségét. Szülei, tudomást szerezve kicsapongó életformájáról, házasságkötésének szorgalmazásával próbálták normalizálni félresiklott életét.
Ilyen meglepő jelzőkkel illette unokáját, Erzsébetet Sisi egy fiának írt levelében. Szavai árulkodnak sértő őszinteségéről. Szerető nagyanyához nem illő megnyilvánulása másra is rávilágít – a szépség iránt rajongó uralkodóné csalódottságára, hiszen idősebb gyermekei nem örökölték a szépségét.
Sisi kritikus megnyilvánulása unokája láttán tükre lehet idősebb gyermekeivel való viszontagságos kapcsolatának is. A 16 évesen gyermekszobából házasságra lépő Erzsébet az anyósa, Zsófia főhercegné felügyelete alatt nevelte Gizellát és Rudolfot. Ezt a császár anyja a menye alkalmatlanságával indokolta – szemben saját tapasztalataival és törekvéseivel. Kiemelt szerepet kapott fiai nevelése, és hogy intimebb családi életet, összetartást alakítson ki az udvarban. Erzsébetet testileg és lelkileg is felkészületlenül érte az anyaság, talán ezért sem sikerült két idősebb gyermekével bensőségesebb kapcsolatot kialakítania.
A kisfiú és a húga, Mária Valéria között 10 év korkülönbség volt, Sisi tehát már a harmincas évei kezdetén adott életet legkisebb gyermekének. A tíz év „kihagyás” teljesen más, szimbiotikus kapcsolatot eredményezett a már felnőtt fejjel vállalt, nyugodtabb életkörülmények között született Mária Valéria és szülei között. Budán született, amivel kivívta a magyar lakosság egy részének szimpátiáját. Erzsébet – amennyiben lehetséges volt, illetve biztonságosnak ítélte – viszonylag hamar magával vitte Valériát európai utazásaira is.
Habár Erzsébet a későbbiekben tőle is különvált, Valéria 1890-es házasságkötését követően nem kívánt felnőtt lánya életében már jelentősebb szerepet vállalni, nehogy beleavatkozzon a pár privát szférájába. Mária Valéria azonban ezt igencsak nehezményezte. A szimbiotikus anya-lánya kapcsolat megszakadása ellenére ő volt az egyetlen gyermek, aki később is hatást tudott gyakorolni a Rudolf elvesztése felett érzett feldolgozhatatlan gyászában egyre szuverénebbé, önzőbbé és szabadabb szelleművé váló Erzsébetre.
A Rudolf és Mária Valéria közötti korábbi rivalizálás alapját a trónörökös okkal fellobbanó féltékenysége táplálta, hiszen a kevésbé tehetségesnek gondolt húga mind Erzsébettől, mind Ferenc Józseftől megkapta mindazt a szeretetteljes figyelmet és bánásmódot, illetve stabil érzelmi hátteret, amire Rudolf egész életében hiába vágyott.
Az uralkodó születésnapját Bad Ischlben tartották. A karácsonyokat és Sisi születésnapját Gödöllőn, Budán vagy Bécsben. Rudolf ekkoriban anyjával alig érintkezett, ennek hátterében tetten érhető a kettejük között megjelenő, fokozódó ellentét. Ehelyett Rudolf az elfoglalt apjával töltött hosszabb időt, sok esetben közös hivatali elfoglaltságaik (elsősorban hadgyakorlatok) idején vagy kedvelt időtöltésük, vadászataik során. Izoláltságának hátterében megnövekedett tanulmányi feladatai, reprezentatív és katonai teendői állhattak, s egy esetleges helyszínváltás komoly előkészületeket igényelt a környezetétől, míg lánytestvérei vagy szülei könnyebben utazhattak.
Ferenc József rendkívül elfoglalt volt, különösen idősebb gyermekei szenvedték meg a birodalom válságait,
ami a házassága első közel másfél évtizedét jellemezte, ennek ellenére lehetőségeihez mérten igyekezett figyelmet fordítani családjára. Várva várt örökösét azonban nem részesítette különleges bánásmódban. Ez leginkább az utódjával szemben megfogalmazott magasabb elvárásaiban öltött testet, lányaival sokkal harmonikusabb kapcsolatot sikerült kialakítania. Erzsébet ezzel szemben éretlen és felkészületlen volt mind a női, mind az anyai szerepek tekintetében fia világrajöttekor.
Az elhagyatottságából, magára utaltságából fakadó bizonytalanság és a traumák végigkísérték a trónörökös gyermekkorát. Ezek a labilis korai évek is meghatározó hatást gyakoroltak a személyiségfejlődésére és a tragikus végkifejletre is…
(Borítókép: Habsburg–Lotaringiai Rudolf koronaherceg utolsó fényképei. Fotó: Wikipedia)